A vidék hangja

 

Már az alcím figyelemre méltó. A vidék magazinja. Emlékszem arra, amikor az öt­venes évek­ben a pesti rokonok látogatóba jötték hozzánk első kiadású Wartburgjuk­kal. Az volt ám a valami! Akkoriban jó, ha havonta egy személyautó haladt át a falun­kon. A nyári kánikulában órákon át elbűvölten ücsörögtem az utastérben, még ma is orromban érzem jellegzetes, „vá­rosi" szagát. Aztán később, amikor már különb­séget tudtam tenni a főváros és a vidék között, láttam, hogy a pesti rokon kétszo­bás bérházi lakásban él, és körzeti orvos­ként tevékenykedik egy külvárosi kerület­ben.

Régi, sercegő lemez ez már, de forog, fo­rog körbe ma is. A Magyar Rádióban a vidéknek van, a fővárosnak nincs maga­zinja. Mi szükség volna rá? Néha, mutató­ba, a riporterek „le­mennek" ugyan tájra valóságszemlézni, időnként helyszíneket is „kapcsolnak", az alap­kép­leten ez azon­ban vajmi keveset változtat. Ha pedig va­laki elindítja a lemezjátszót, az érin­tettek legfeljebb széttárják a karjukat: a helyzet „történelmileg" alakult így, ez ilyen, víz­fejű ország. Például vasárnap délután 4 óra 5 perc és 5 óra között. Emlékpróba. Alcíme: Tízéves a József Attila Gimná­zium Latinovits Zoltán diákszínpada. Hogy ez az iskola hol található, arra az ismerte­tőben nincs utalás. Találjuk ki. Azt is, hogy a magyar rádió mikor szentel ilyen össze­állítást a legalább tizenöt éve létező, az or­szág összes díját mindig elnyerő debrece­ni Főnix színpadnak. Hogy a hőségben meg ne fájduljon a fejünk, elárulom a meg­fejtést: erre legfeljebb a Magyarországról jövök (A vidék magazinja) c. műsorban nyílna mód, maximum tíz perc erejéig. Emlékezhetünk, volt időszak, amikor min­den csapból Hegedűs Géza, Ungvári Ta­más és Szinetár Miklós folyt. A helyzet azóta radikálisan megváltozott, most ugyanazokból a vezetékekből Szilágyi Ákos, Szalai Erzsébet, György Péter igéi csorognak. Mégis, ha egy vidéki művész, tudós, érdekes ember véletlenül.bekerül a. rádió fő(bb) műsoraiba, úgy hat, mintha a Holdról jött volna. Maguk a vidékiek csodálkoznak a legjobban.

A Magyarországról jövök... szignálja minden hétköznap felhangzik a Kossuth Rádióban. Sokan hallgatják. Nem csak az időpont miatt, hanem azért is, mert a rá­dió talán leg­izgal­masabb műsoráról van szó. Ezek nem a belvárosi értelmiségiek bo­rítékolható szövegei: a vidéki szerkesztősé­gek felvételeiből összeállított történetekben az élet a maga valóságos, drámai arcával mutatkozik meg. Mint említettük, naponta 17.05 és 18.00 óra között.

(Hajdú-Bihari Napló, 1997)