Angyalszáj
(Tézis) Miközben a közép- és idősebb nemzedék tagjai lövészárkokból tüzelnek egymásra, a kertek alján nem is olyan csendben előlopakodott egy új rádiós és televíziós nemzedék, amelyik egyre határozottabban követel magának szerepet a nyilvánosságban. Célra irányultság, magabiztosság, szándékoltan keresetlen, hétköznapi hangvétel, programozott beszédkészség, irónia, egyfajta baloldali-liberális értékrend, belvárosi attitűd, a másfajta gondolkodással szembeni alig leplezett türelmetlenség, no és az önérvényesítés képessége a főbb tulajdonságaik. Ők formálják a jelen, még inkább a jövő rádiós-televíziós magatartásának és beszédmódjának a normáit, és veszik rohamléptekben birtokba a leáldozott csillagú elődeik helyét.
(Szintézis) Fiala János péntek éjszakai Ennyi című műsorában a Petőfin az volt a téma, hogy egy bizonyos Jakupcsek Gabriella meg egy bizonyos Villám Géza, mindketten hivatásos műsorvezetők, miért ennél a tévénél vagy rádiónál, és miért nem amannál kamatoztatja páratlan tudását. Mit ad a műsorszerkesztés, szombaton éjszaka az MTV-2 Mélyvíz című adásában másokkal egyetemben ugyanazok arról folyatták a szót, hogy miért emennél a tévénél és rádiónál, és miért nem amannál kamatoztatják még mindig páratlan tudásukat. És most jön a rejtvény: vajon mire ébredt a gyanútlan rádióhallgató másnap, azaz vasárnap kilenc nulla ötkor? Helyes, Jakupcsek Gabriella hangjára, aki a Petőfin Béla angyalaként éppen kérdést intézett valakihez.
Ez a Béla alighanem valaki (a műsorújság szerint Doszpod), akinek angyalai vannak, nevezetesen a már említett J. G., aztán Szily Dóra és Vincze Kinga, akik rendszeresen a mikrofon előtt töltik a Vasárnap délelőttöt, és mindig faggatnak valakit. Ezúttal a rádióban amúgy ritkán hallható Verebes Istvánt ragadták karmaikba. A röpke óra fölöttébb hangulatosan indult, a hölgyek újévi pezsgővel kínálták vendégüket, aki a rá jellemző őszinteséggel hárította el a kedvességet, mivel kevés italféleség van, amit ennyire utálna. A közlést felhőtlen kacarászással vették tudomásul a hölgyek, és minden úgy tűnt, semmi nem veheti elejét a széles jókedvnek meg a kellemes csevelynek, mígnem az egyik angyal véletlenül értelmes kérdést tett fel Verebesnek, aki előbb nem akart hinni a fülének, majd a pillanatnyi zavart kihasználva hitéről, családjáról, az átöröklésről kezdett beszélni öntépelődő kitárulkozással, művészi érzékenységgel. Az angyalok csak hegyezték a fülüket, kérdés sem jött a szájukra, hosszú perceken át csak a vendég hangja szállt az éterben, aranyos kis médialibuskák.
(Hajdú-bihari Napló, 1998)