Az estek estje
Az ország szeme a múlt szombaton a Magyar Állami Operaházra irányult. Nem a Parsifal bemutatóját tartották, nem is Luciano Pavarotti vendégszereplését hirdették a plakátok: a vállalkozók estjét rendezték meg a székesfővárosban. Közép-Európában minden korszaknak megvan a maga rendezvénye: egykor az arisztokrácia korzózott az aranyozott folyosókon, majd a munkásság kiválasztottjai ölthették magukra a Vörös Október Ruhagyár alkalmi termékeit, most meg az a réteg veszi birtokba a zeneélet szentélyét, amelyiknek oly fontos szerep jutott a rendszerváltozásnak nevezett folyamatban.
Jelképes ez a nap, s nemcsak azért, mert mint hírlik, a belépő 100 000 (egyszázezer) forint volt. Feltételezhető, hogy minden valamirevaló vállalkozó iparkodott megjelenni a nevezetes helyen, nem kizárt, hogy a vállalkozóság mércéje előbb-utóbb az operaházi részvétel lesz. E sorok írójának, aki hetente arra vállalkozik, hogy rádiójegyzeteket írjon, eddig mindössze a Bohémélethez és a Pillangókisasszonyhoz volt szerencséje nevezett épületben; a dolgok állásából azonban arra következtetett, hogy ha lépést akar tartani a korral, honoráriumából biztosítania kell magának a részvétel jogát. Várakozással tölti el a tudat, hogy 2001-ben már személyesen lehet jelen a rendkívüli eseményen.
Addig azonban be kell érnünk azzal, ami a vállalkozói estélyből a halandóknak a média jóvoltából jut. A minden jóra fogékony, megújuló Magyar Rádió Vállalkozó Magyarország címmel két órát szentelt a témának. A Kossuth összeállítását Martin-Kovács Miklós szerkesztette, aki korábbi amerikai tudósítóként nagy jártasságra tehetett szert az üzleti világban. Ebből kevés tükröződött a műsorban, a helyszíni kapcsolások ügyefogyottra sikeredtek, az összekötőzene sem mindig akkor szólalt meg, amikor helye lett volna, de hát ez nem Amerika. Ugyanakkor fölöttébb érdekes (lásd Karinthy) pannó kerekedett ki a bemutatott vállalkozók portréiból. A rádió, mint ismeretes, nem ad képet, csak hangot – ez különbözteti meg a televíziótól –, és ezen az estén csupa nemes arcélű, tiszta tekintetű ember nézett ki a hangszórókból. Megtudtuk, hogy a nyilatkozókat egyetlen gondolat foglalkoztatja: a vállalkozás sikere. Ennek érdekében vetik latba minden energiájukat, összes fizikai és szellemi potenciáljukat, ezzel kelnek és fekszenek, meg közben is; ha van valami a világon, ami hidegen hagyja őket, az a pénz.
Az év vállalkozói szólaltak meg a műsorban, öröm volt megismerkedni a sok szerény rokonszenves egyéniséggel, küzdelmes életúttal. Azok az üzletemberek, akik miatt gazdasági rendőrséget, adó-ellenőrzési osztályokat, Nemzetbiztonsági Hivatalt és Központi Bűnüldözési Irodát szükséges fenntartani, bizonyára másutt töltötték el ezt a szombat estét.
(Hajdú-bihari Napló, 1998)