Egy választás
A politikából ugyan soha nem elég, ezúttal mégis a vasárnapi múzeumi világnap rádiós műsorairól írtam volna, ha a keresőgomb nem téved a Kossuth választási műsorára. Ha már így esett, kíváncsi lettem arra, mit mond nekünk a sok jó ember egy héttel a második forduló előtt. Különben is, egyebet se hallani, mint hogy az ország sorsa a tét, mindenkinek el kell menni szavazni. Kérdés, miképpen segít hozzá bennünket a tömegtájékoztatás ahhoz, hogy felelős döntést hozzunk a fülke magányában.
Ez a délutáni egy-két óra – három és öt között – hetek óta a választásoknak van fenntartva a Kossuthon. A vita ezúttal elmaradt, felmelegített konzervet kaptunk a gőzölgő teához: hét közben készült, a szombati 168 órában már lejátszott riportokat öt párt elnökével, és összefoglalót a hét eseményeiről. Sovány kínálat, ettől nemigen jön meg az étvágy a szavazásra, el kell csapni a szakácsot. Programokról egy szó nem esett, csak a mandátumlatolgatásról, a választási taktikáról, a várható koalícióról meg a tőzsdepánikról (ami csütörtökre szép csendben kimúlt), mintha némely pártoknak nem is volna mondanivalójuk; pedig hát a polgár szeretné tudni, igaz-e, hogy most a múlt és jövő csap össze egymással.
Erről faggatta péntek este a Petőfi Ennyi című műsorának vezetője a tévé és a rádió elnökét, mármint, hogy a média mit tett azért, hogy felélénkítse ezt a csendesre vett kampányt és vele a választókat, mire mindketten elismerték, hogy igen, meg hogy vannak olyan szerkesztők, műsorvezetők és riporterek, akik leplezetlenül valamely párt javára buzgólkodnak, ami ellen ők sajnos semmit nem tehetnek.
Hallgatva a rádió választási adásait, előbukkant még egy kérdés, nevezetesen, hogy vajon a demokratikus választás a pártok esélyegyenlőségén alapul-e. Mert ha igen, nehezen érthető, hogy a kampányidőszakban a választási műsorblokk híradásai miért mindig a vezető kormánypárttal kezdődnek, s miért nem az egyetlen lehetséges rendezőelv, az abc szerint következnek. Pedig a demokrácia olyan, hogy a ma kormányzó ereje holnap könnyen ellenzékben találja magát, s akkor ő kiált majd másfajta eljárásmód után.
(Hajdú-bihari Napló, 1998)