Hat tyúk tava
Mire ezek a sorok megjelennek, túlvagyunk a választások második fordulóján, a fél ország örül, a másik fele bánkódik, lehet, hogy a rádiósok között más az arány. De nem is erről lesz szó. Több, mint egy éve jelennek meg a rádiójegyzetek ezeken a hasábokon, elegendő idő ahhoz, hogy szerzőjük kényszert erezzen az érzékeny, de elkerülhetetlen búcsúra. Mindközönségesen úgy van ezzel az ember, mint egy kapcsolattal: ha lanyhul a szenvedély, célszerű pontot tenni a végére.
Hangok hallatszottak innen-onnan, hogy nem is rádiókritika ez, ami volt. Pontot érő megfigyelés, a tényállás az, hogy rádióműsorok ürügyén a szerző kifejtette nézeteit erről-arról, néha amarról. Pedig rendesen indult a dolog, ahogyan kell, vasalt nadrágban leült a készülék elé, de amint füleit a hangszóróra tapasztotta, azonmód letérült a helyes útról. Mert, hogy az történt vele, amit Marshall McLuhan, a sokat idézett amerikai szociológus mondott: a média maga volt az üzenet. Nem az volt a fontos, hogy a rádióban miről beszélnek, hanem az, hogy mit mondanak.
Az ember nem mindig kovácsa a saját szerencséiének, de az élet úgy hozta, hogy a szerző pár évet másik országban, történetesen Angliában élt, ahol néhány pint Guinness sör társaságában gyakran múlatta az időt a közszolgálati rádió adásainak hallgatásával. A harmadik pohár után rendre eszébe ötlött, hogy 1989-90-ben a média hangadói hányszor állították a magyar sajtó és a rádió elé követendő példaként a BBC pártatlan, sokoldalú tájékoztatást folytató gyakorlatát. Az utóbbi esztendőben, mióta hivatásos hallgató lett, a szerző hiába hegyezte a fülét alaposan, egyszer sem hallott hivatkozni a jeles angol adóra. Amiből a KRESZ alapfokú ismeretét feltételezve két következtetés adódik: vagy a londoni rádió tért el tájékoztatási elveitől, vagy a magyar média számára nem mérce a BBC etikai kódexe.
Lehet fotózni, de akárhogy alakultak is a dolgok történelmileg, az nem szerencsés, ha az emberen mindenféle mánia hatalmasodik el, mint ez a Bibíszí. Meg az, hogy a magyar közszolgálatiak nem köz-, hanem magánszolgálatiak: saját szellemi beállítódásuknak, csoportérdekeiknek megfelelően válogatják a híreket, osztogatják a minősítéseket, kavarják a politika fortyogó üstjét finom, néha durvább mozdulatokkal. Ha az ember ilyen tüneteket észlel magán, nagyon vigyáznia kell, mert könnyen rámehet a mentálhigiéniája. Az egyetlen polgári megoldás ilyen esetekben: elzárni a zajforrást, és nagy lélegzetvételek közben várni a szebb, új világra.
Ui. Azért van ennek a két hétnek fontos tanulsága. Úgymint választást lehet elveszíteni a média támogatásával, és lehet nyerni szél ellenében. Van remény.
(Hajdú-bihari Napló, 1998)