Kakasszó

 

Be kell vallanom, nem tartozom a Vasárna­pi Újság rendszeres hallgatói közé. Ennek legke­vésbé politikai vagy ideológiai okai voltak és vannak; kizárólag az életritmusom szempont­jából elfogadhatatlan hajnali kez­dési idő akadályoz meg abban, hogy szor­gos fülelője legyek e sok vihart megélt, egy­kor kétségtelenül fontos erjesztő szerepet be­töltő műsornak. Pedig magam is úgy vélem, hogy a kisebbség hangjaként megszólaló összeállítás számot tarthat mindazok rokon­szenvére, akik szemében a demokrácia az érdekek és a nézetek sokféleségét, az infor­mációhoz jutás lehetőségét és a döntések jo­gát testesíti meg.

Indulásakor a Vasárnapi Újság hazafias, vallásos témáival, a közelmúlt homályos folt­jait megvilágító és a történelmi tudatot erő­sítő riportjaival, jegyzeteivel a palackból ki­szabaduló szellemnek adott hangot, és egyér­telműen szemben állt az uralkodó posztká­dári kurzussal. Később, a rendszerváltozást követően a sajátos kelet-közép-európai hely­zet következ­ménye­ként – a jobbközép kor­mányt zsigerileg gyűlölő és támadó média­többség ellenzékeként hatá­rozta meg önma­gát, 1994 után pedig hasonló helyzetben ta­lálta magát, mint a rendszer­vál­tozás előtt: ki­sebbségben az immár liberális elemekkel bő­vült baloldali ideológiával szemben.

Ma már egyértelmű, hogy a Vasárnapi Új­ságot a közszolgálatiság elégtelen megvaló­su­lása tartja fenn az állami rádióban. Ez a műsor egyfajta szelepként működik, olyan témáknak és nézeteknek ad hangot, amelyek nem, vagy alig kapnak teret a rádió más mű­soraiban. An­nak jele ez, hogy az elektroni­kus médiumokban még nem tudott érvény­re jutni a sokoldalú, tényszerű, pártatlan tá­jékoztatás, amely elejét vehetné az irányzatos hír- és vélemény­köz­lésnek, az álobjektivitás látszatába burkolózó politikai érdekér­vényesítésnek, tehát a mani­pu­lációnak. Ami­kor Hankiss Elemér tévéelnök az előző cik­lusban nem a közszolgálatiság nor­máinak ér­vényesítésével szabályozta, hanem az ellen­zéki beállítottságú Egyenleg létre­ho­zá­sával ellentételezte a kormánypártinak mondható tv-híradót, törvénytelen állapotot mo­dellált.

Hasonló a helyzet a rádióban; a 16 óra és a Vásárnapi Újság gyakran ugyanazokkal az esetekkel foglalkozik – de gyökeresen különböző indíttatással, frazeológiával és végkövetkez­tetéssel. Ahelyett, hogy egy olyan műsort hal­lanánk, amelyik valóságfeltáró elhivatottságával, kritikus távolságtartásával és tárgyila­gosságával segítene eligazodni a demokrácia és a piac­gazdaság szövevényes dolgaiban. Re­ménykedjünk, hogy mielőbb megszűnik a Va­sárnapi Újság (s mindazon műsorok, amelyek a létezését kiváltják): mert akkor mondhatjuk, hogy itt van már a közszolgálatiság.

(Hajdú-Bihari Napló,1997)