Képtelen beszéd

 

Úgy volt, hogy a vasárnapi ebéd – húsleves, főtt hús, rántott csirke, meggybefőtt – előtt a kulináris élvezeteknek szentelt ízes történe­tek című rádióműsor méltatásával ütöm el az időt, amikor a Gondolat-jel című kulturális hetilap riportja megállította tollamat. Már a múlt héten sejteni lehetett, hogy valami bal­hé készül, mert a sajátos hanghordozású Ba­rát József kapott beszédidőt ebben a műsor­ban. A New York-i tudósító – érdekes: miért nem Washingtonban, a fővárosban székel az Amerikába kiküldött riporter? – arról számolt be, hogy Nádas Péter ma­gyar(országi) író Em­lékiratok könyve című könyve váratlanul nagy sikert aratott az Új­vi­lágban. Hogy mi­ért váratlan ez a siker, azt nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy Susan Sontag esszéis­ta, a liberális értelmiség világszerte ismert hangadója keményen kikelt a Nádas nevéhez társított magyar(országi) meghatározás ellen, mondván: az író teljesítménye az egye­temes irodalom része, annak semmi köze nemzeti vagy más meghatározottsághoz.

Az az igazság, hogy az emberiség hosszú története során sokan sokféle marhaságot össze­hordtak már, miért éppen a hetvenes években itthon renitens amerikai gondolko­dóként – a liberális kifejezést akkor még nem ismertük – bevezetett Susan Sontag lenne ez alól kivétel. Hanem – no, és itt jön megint a Gondolat-jel – a dolog nem maradt annyi­ban. Ebéd előtt ugyanis szót kért – vagy ka­pott? – Balassa Péter magyarországi esszé­ista, irodalmár, a libe­rá­lis értelmiség hazai körökben ismert hangadója, és visszautasí­totta Sontag kisasszony – ő fo­galmazott így – véleményét. Egész egyszerűen képtelen ál­lításnak nevezte az elhangzottakat, mondván, hogy Nádas életműve csakis itt születhetett meg, abban benne van a Pozsonyi út meg Moszkva, és egyébként is, Sontag kisasszony csak ne kompenzálja az európai kultúr­fölényt az amerikai birodalmi fölénnyel. Azt is mondta Balassa körülbelül, aki fölöttébb okos ember, hogy sajnos, vannak olyan liberálisok, akik túlzásba viszik az individualizmust meg a szabadságjogokat meg a polgárjogokat, ami helytelen. Mint kifejtette, a szélsőséges libe­ra­lizmus, amire a budapesti értelmiség is voksolt az utóbbi években, olyan dezintegráló erőket szabadított fel, ami időnként a mű­ködésképtelenséghez közelíti az országot. Ő ezzel szemben a liberalizmus közösségi vál­tozatának a híve, és Sontag kisasszony job­ban tenné, ha onnan New Yorkból – nagyon nagy város, állíthatom – nem beszélne sületlenségeket errefelé.

Bizony isten, jó volt hallgatni a riportot. Mindig fáj az embernek, ha képtelenségek­kel akarják teletömni a fejét, még jó, hogy van ez a Gondolat-jel, amelyik a dolgokat a helyükre rakja. A helyzet több, mint jó: megnyugtató.

(Hajdú-bihari Napló, 1998)