Külpol
Az élemedettebb korúak emlékezhetnek az időre, amikor a magyar rádióhallgató tájékozottabbnak mondhatta magát az orosz, az izraeli és az amerikai belpolitika eseményeiben, mint abban, hogy mi történik a saját országában. Ennek természetesen oka volt, hiszen a párt és a kormány sikerein kívül alig akadt nevezetes esemény a Kárpát-medencében, ha meg véletlenül mégis előfordult, arról vagy nem, vagy csak szűrve adhatott hírt az akkor még nem közszolgálatinak nevezett elektronikus média. A külpolitika primátusa a rendszerváltozás tájékán megtörni látszott, de a béke(?) beköszöntével és a rádióscsapatok cserélődésével a híradások élén ma mintha újra gyakrabban esne szó az amerikai elnök egészségi állapotáról vagy a száz hebroni lakos és a palesztinok összecsapásairól, mint mondjuk Debrecen égető gondjairól. A külpolitikai újságírók stábja csaknem évtizedek óta változatlan, reflexeik sem sokat módosultak az idők során, így aztán a külpolitikai műsorok ugyanazt a mértéktartó unalmat árasztják, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt.
Egy, csak egy legény – pontosabban leány – van talpon e vidéken, akinek sikerült új hangot hoznia a darálómalom egyhangúságába. Narancsik Ágota, a Harmincöt perc alatt a Föld körül című nemzetközi magazin szerkesztője és műsorvezetője önálló műfajt talált ki: csipkelődő, évődő felvezető szövegeivel, humoros megjegyzéseivel, zenei betéteivel rendkívül élvezetessé tudja tenni az egyébként érdekességekre utazó, magazin jellegű összeállítást. Kétségtelen, ez a műsor nem a „nehézsúlyú" külpolitikai szemlék közül való (mint a Világóra), viszont a visszás eseteket, groteszk történeteket ironikus távolságtartással kommentáló hangvételével talán többet elmond az adott ország belső viszonyairól, polgárainak életéről, mint sok komolykodó elemzés.
Mi a titka e jó hangulatú, kellemes félórának? Mivel a tudósítók minden műsorban ugyanazok, csak a műsorvezető egyéniségére gondolhatunk. Arra a könnyed, szellemes, a kollégákat sokszor, de nem bántóan megszurkáló, a lényeget láttatni képes kommunikációs stílusra, amely az évek során Narancsik Ágota sajátjává vált. Távollétében próbálkoztak ennek átvételével mások, de csak erőltetett jópofáskodásra futotta belőle. (Mint ahogyan a már címével is feltűnést kelteni igyekvő Öt kontinens száz botránya című adást is izzadságszag lengi be.) Ez a módszer természetesen nem vihető át minden műsorra, de itt tökéletesen a helyén van. Elhiteti a hallgatóval, hogy azok a borzongatóan mulatságos esetek, amelyekről hírt kap, akár itt, Magyarországon is megtörténhetnének.
(Hajdú-Bihari Napló, 1997)