Provincia
Az újesztendő első hetének nagy eseménye az volt, hogy Debrecenben hatra emelkedett a nyugati ultrarövidhullámon sztereó minőségben fogható rádióállomások száma. Önálló sávot kapott ugyanis a Cívis rádió, a Magyar Rádió körzeti szerkesztősége, amely ezentúl napi 16 órában igyekszik felvenni a kesztyűt a többi állomás kihívásaival.
Ez már bizony igazi verseny, amitől a hallgató sokat vár, és remélhetőleg kap is. Leginkább az várható a számát tekintve immár európai szintűnek mondható kínálattól, hogy a helyi hírek, riportok, beszámolók bővítik a debreceniek tájékozottságát, s ezzel hozzájárulnak a természetes kötődések erősödéséhez, a szűkebb környezet múltját magáénak valló, a jövőért felelősséget érző polgári magatartás kialakulásához. Hogy sok-e egy városban három – egy közszolgálati és két kereskedelmi –, illetve a keleti normán vehető közösségi adóval együttesen négy helyi rádió, azt majd a hallgatottság és az azzal járó hirdetési bevétel dönti el. A bőség a készüléktulajdonost mindenesetre aligha hozza zavarba, hiszen egyszerre úgyis csak egy adó hullámhosszára tudja hangolni vevőjét.
A hétnek volt egy másik nevezetes eseménye, a Petőfi Sándor születésének 175. évfordulója alkalmából indított, kétszáz adásra tervezett versciklus nyitánya, de erről annál többet, mint hogy hallgatni érdemes, aligha mondhatunk. Felborzolhatta viszont a hallgató kedélyét a Magyarországról jövök pénteki adása, amelyet a vidék magazinja kulturális különkiadásaként harangoztak be. Az év eseményeit számba vevő, a megismételt riportokhoz véleményeket fűző összeállításnak két stúdióvendége volt: Poszler György irodalmár és Berkovits György író, budapesti lakosok. Úgy látszik, a vidékről, éppen Debrecenből elszármazott Kiss Péter Ernő szerkesztő-műsorvezető hiába nézett szerteszét a hazában, sem a kies Alföldön, sem a művelt Pannóniában nem talált irodalmárt, írót, tudóst, aki épeszű gondolatai révén a szereplésre alkalmasnak mutatkozhatott volna. Így aztán az egyébként értékes, sok témát körbejáró műsor – feltehetően többnyire vidéki hallgatói újból szembesülhettek a vízfejű ország szindrómájával, amikor stúdióba beültetett fővárosi potentátok minősítik például a Veszprém városi és a megyei önkormányzat vitáját, a székesfehérvári nemzeti emlékhely ügyét vagy a tokaji írótábort.
Meglehetősen provinciális eljárás ez, szerencsére a vidék értelmisége az ezredforduló felé közeledvén már mást is tehet, mint hogy tiltakozásul kikapcsolja készülékét. Például a neki megfelelő adásra állítja a keresőgombot.
(Hajdú-bihari Napló, 1998)