Szabad-e?

 

Közelgő nemzeti ünnepünk, az 1848-as forradalom és sza­badságharc emléknapja előtt ön­becsülésünk úgy kívánja, hogy szót ejtsünk egy másik, ugyancsak e naphoz kapcsolódó évfor­dulóról, a magyar sajtó napjáról is. A Márczius 15-e, Csernátony Lajos 148 évvel ezelőtti forradalmi hírlapjának pél­dáját szemünk előtt tartva azon töprengünk e jeles napon, hogy szabad-e a sajtó a szabad Magyarországon. Ezt a kérdést te­szik fel olvasóink gyakorta, és fogalmazzuk meg hivatásunk gyakorlása közben mi is nap, mint nap.

Szabad-e a sajtó?

Igen, azt kell mondanunk, hogy a sajtó ma szabad Magyar­országon. A magántulajdonban és a közszolgálatban álló mé­diumok is teljes szabadságot élveznek: szabad a tényeket tisz­teletben tartaniuk és szabad azoktól eltekinteniük, szabad meg­írniuk eseteket és szabad el­hallgatniuk, szabad igazat monda­niuk és szabad hazudniuk, szabad bírálniuk a kormányt és sza­bad azt kiszolgálniuk, szabad ellenállniuk a befolyásolási kí­sérleteknek és szabad azoknak behódolniuk. Ha arra gondo­lunk, mi volt itt tíz évvel ezelőtt, akkor nem mondhatunk mást, mint hogy igen, Magyarországon egyenesen tombol a sajtó­szabadság.

E jeles napon természetesen tartózkodunk attól, hogy a ma­gyar sajtó rajtunk kívül eső részét minősítsük. Ildomosabb, ha szerényen, a magunk nevében nyilatkozunk. És ha már így megszólíttattunk, akkor azt mondjuk, hogy a Hajdú-bihari NAP legjobb tudása szerint igyek­szik méltóvá válni az elnyert sza­badsághoz. Ez a szabadság számunkra nem a sza­badossá­got, nem a saját politikacsináló ambícióink kiélését, nem a köz­vélemény formálásának egysíkú szándékát, hanem a tények tiszteletét, a pontosságot, a megbízhatóságot, a frissességet, a sokoldalúságot, a kulturált hangvételt és a vélemény szabad­ságát jelenti. Érezzük az erőt, ami egy lapban lehetőségként rejlik, de azzal élni, és nem visszaélni akarunk. Azzá szeret­nénk válni, amire jogosítványunk van: hiteles, mértékadó, sok­színű, független újsággá.

A magyar sajtó napján meglehetős eltökéltséggel, de vissza­fogott optimizmussal tekin­tünk az ország - és a magunk- előtt álló jövőbe. Mert mámorító érzés a szabadság, de tudjuk: nincs annál nehezebb teher.

(Hajdú-Bihari Nap, 1996)