Szalámitaktika
Veszett egy vidék ez a Kárpát-medence. Amikor 1990 táján felemelkedett a fazékról a fedő, felszínre törtek a magyar szellemi életet fertőző gőzök is, például az urbánus-népies ellentét szagai, egyesek elkezdtek zsidózni, mások elkezdtek gojozni, mintha nem a közös ellenség karmaiból szabadult volna ki a feltámasztásra váró ország.
Jellegzetes agyműködésre vall, hogy amikor a leghangosabban zsidózók dagadó mellel számba vették a világhírű magyarokat, rendre elfelejtették megemlítem, hogy jelentős, ha nem döntő hányaduk magyar zsidó (vagy zsidó magyar); amarról meg csuklóból „fasiszta nép"-eztek, volna mit megbeszélni. Az a bökkenő ebben a Kárpát-medencei buliban, hogy errefelé a dolgok mindig bonyolultabbak a kelleténél, néha jobb volna földobott kő lenni, és nem visszaesni.
Itt van Pick Tamás. Viszonylag ismert név, mármint az első fele, bizonyos vagyoni szint felett. Papája volt a néhány igazán világhírű magyar termék egyikét előállító szegedi Pick szalámigyár tulajdonosa egészen addig, amíg a kommunisták úgy elvették azt tőle az államosításkor, hogy na. Ez azonban nem elég: Pick papa zsidó volt, a felesége nem, a nürnbergi törvények értelmében azonban a fia is zsidónak számított, tehát bujkálniuk kellett a német megszállás után. Német parancsnok és nyilas lakástulajdonos mentette őket (mint említettük: Kárpát-medence), szerencsésen túlélték a háborút, de elvesztették az (magyar) életet. Pick papa fejében, akinek mindene a gyár volt, soha meg sem fordult, hogy az ő Magyarországán deportálások meg államosítások meg ilyesmik megtörténhetnek, tehát ellentétben sok honfitársával, továbbá feleségével, lányaival és fiával – maradt, hogy aztán kisemmizve (a szegedi Csillag börtön parancsnoka, ahol őt agyba-főbe verték, zsidó volt, lásd Kárpát-medence), egy szál magában, éjjeliőrként fejezze be aktív pályafutását, végül az életét is 1968-ban.
Fiában jobban munkált az önvédelmi ösztön, 1948-ban vagyon nélkül Svájcba szökött, majd – mivel viszolygott mindenfajta fanatizmustól, nem Izraelbe, hanem – Ausztráliába került, végül Amerikában élt, ahol lélekelemzőként (magyarul: pszichológusként) dolgozott egészen addig, amíg a rendszerváltozás vissza nem hozta Magyarországra.
Mindezt az Embermesék című rádióműsor vasárnapi adásából tudhatjuk, amelyben Pick Tamás a riporter Lengyel Nagy Anna ájulásig együtt érző kérdéseire válaszolva egy órán át beszélt az életéről. Ritka percek részesei lehettünk: úriember ült a mikrofon előtt (van, aki még emlékszik erre a fogalomra?), nagy élettapasztalattal és valami, errefelé már rég kiveszett civil ethosszal, aki azért telepedett haza – nem Szegedre, hanem Budapestre –, mert felcsigázta érdeklődését a történelmi helyzetből következő társadalmi mozgékonyság.
Azt mondta a ma 73 éves szalámigyáros palánta, hogy a Magyarországhoz fűződő kapcsolatában nagyobb mértékben van meg a folytonosság, mintha itthon maradt volna, mert külföldön negyven éven át polgári életet élt. Perelt, sikertelenül a névhasználatért, de nem vásárolt újra részvényt a szegedi szalámigyárban. Vett viszont magyar feleséget magának – meglátni és megszeretni… –, történelmi idill itt, a Kárpát-medencében, lásd, mint fenn.
(Hajdú-bihari Napló, 1998)