Zenevonat

A magyar ember beül az Intercitybe, és az a benyomása támad, hogy úton van Euró­pába. Az érkezés pontos, a kocsik elegán­sak, tiszták és légbefúvásosak. Addig, amíg valakinek a nagyobb légjárás érdekében eszébe nem jut kinyitni az ablakot. Erre ter­mészetesen azonnal beáramlik a meleg és a zaj, ami olyannyira elviselhetetlenné tesz minden egyéb vonatjáratot a Kárpát-meden­cében.

Az ember ül a Nyugati pályaudvaron az Intercityben, és mielőtt megszólalna az igen hangos beszélő, csavargatni kezdi rádiója ke­resőgombját. Készüléke – milyen is volna? – nyugati normás, ezért nem a közszolgála­ti, hanem a kereskedelmi adók foghatók raj­ta, de azok bőséges választékban. Kérdés, hogy az embernek éppen másikmosópor-, netán másikintimbetét-reklámra fáj-e a foga. Tételezzük fel, hogy nem, viszont szívesen engedne be hallójárataiba gondűző muzsi­kát. Keresgél, keresgél a gombbal, de a ze­néket hallgatva egyre erősödik az ér­zése, hogy mindenütt ugyanaz az adó szól hoz­zá: a tízenévesek eszelős-tekerős popzenéjé­vel, a műsorközlők hadaró, lelkendező szö­vegével.

A magyar(országi) embernek, ha az Intercityn úton van Európába, ilyenkor az a kér­dés tolul az agyába: ugyan hol vannak a har­minc-, negyven-, ötvenéves hallgatók, nem beszélve a munkában megőszült, tisztes nyugdíját élvező hatvan+ éves korosztályról. Rájuk nem gondolnak a hirdetők, a rádiótulajdonosok és a műsorszerkesztők? Ők nem potenciális sam­pon- és expandervásárlók? Csak a tizenévesek meg techno és heavy me­tál zenék léteznek?

Indult tavaly a fővárosban egy adó (ez itt nem a reklám helye), amelyik kitűnő szi­mattal felismerte a hiátust, és másfajta zenét kezdett játszani. No, nem musicalt, operet­tet, világzenét, népzenét, magyar nótát, dzsesszt, netán klasszikust, hogy csak néhá­nyat említsünk hirtelen felindulásból. Ter­mészetesen popzenét - ám nem napjaink irányzataiból, hanem a hatvanas-hetvenes­nyolcvanas évek terméséből. De vigyázat, nehogy megérintsen bennünket az illúzió szele!

A szemfüles vállalkozó a rádióadók által eddig mellőzött vásárlói (és hallgatói) cso­portot célzott meg, s mit tesz a példa, az­óta Debrecenben is működik rétegekhez szóló, a többihez képest másfajta zenével je­lentkező kereskedelmi adó.

Ha a magyar utazó nem int búcsút az Intercitynek Hegyeshalomnál, eljuthat Európa olyan országába, ahol akad kereskedelmi adó, amelyik állandóan klasszikus zenét su­gároz. Na, ott kel! leszállni.

(Hajdú-bihari Napló, 1997)