Zene, közösség, mozgalom
Hatvanas évek. Töretlen ívelést ígérő gazdasági fellendülés. Egyre szélesebbre tárulkozó kulturális nyitás. Fiatalok keresik helyüket a világban - a beatgeneráció. Turi Gábor, az Egyetemi Élet felelős szerkesztője ezeket az éveket idézi szerkesztőségi szobájában.
- 1965-ben kezdtem gimnáziumi éveimet, rögtön bekerültem a KISZ-be. Számunkra a KISZ eleve létező, adott alakulat volt. Ahogy átléptük a gimnázium küszöbét, találkoztunk a mozgalommal. Mindez automatikusan történt, hiszen nem volt más, ahová beléphettünk volna, nem is töprengtünk a KISZ lényegén. Kevés emlékem van, amire azt mondhatnánk: mozgalmi élményem, ezek elhalványodtak az idők során. Bulikra emlékszem, zenekarokra, lányokra, tanárokra, tantárgyakból is némelyikre. A gimnáziumi KISZ-es életünk sokszor annyiban merült ki, hogy ültünk egy tanteremben óra után, és taggyűltünk. Egy felsőbb éves diák ideológiai, többnyire külpolitikai témákról előadást tartott. Ezek kínszenvedések voltak, senki sem érzett hajlandóságot arra, hogy vitát kezdeményezzen. Ültünk, hallgattunk, és néztük az óránkat. Nagyon messze volt tőlünk a politika, gyakorlatilag semmit sem érzékeltünk belőle. Hallottunk a kínai kulturális forradalomról, de 1968 csehszlovákiai eseményei nem is léteztek számunkra, nem érzékeltük, mi történik körülöttünk.
- Mozgalmi szempontból hozott-e váltást az egyetem?
- 1970-nel induló egyetemi éveimben korán érdeklődni kezdtem az újságírás iránt, és a kari híradó szerkesztése, kollégiumi rádióműsorok készítése révén kerültem be a KlSZ-vezetőségbe. A KISZ-tagság már akkor is két részre oszlott, egy aktív kisebbségre és egy passzív tömegre. Ebben tükröződött a szervezet problematikussága: tömegmozgalom-e vagy élcsapat? Komoly viták dúltak, amelyek azóta sem dőltek el. Hiába lehetett 98 százalékos szervezettség az egyetemen, ha az aktív tagok aránya ennek csak egyharmada volt. Ők mentek el az ülésekre, ők vettek részt a vitákban: azok, akik érdeklődő, közösségi indíttatású emberek voltak. Ebben a közösségi irányultságban látok különbséget közöttünk és a maiak között. Mi együtt próbáltunk előbbre jutni, keresni valamit, félretéve az egyéni érvényesülést. Miközben nagy adag és eltúlzott igazságérzet munkált bennünk.
- 1974 őszén feltűnést keltő, bíráló cikked jelent meg az Egyetemi Élet hasábjain a KISZ-életről. Hogyan született ez?
- Ötödéves koromban nagy jobbító szándéktól vezérelve írtam meg gondolataimat a KISZ akkori konfliktushelyzeteiről. Ezt aztán vita követte, aminek során többen elmarasztaltak. Azt kérdeztem ugyanis, hogy mit ér az a szervezet, amely energiáinak jelentős részét arra fordítja, hogy értelmes programokat tudjon biztosítani tagjainak. A KISZ-tagságnak nem volt különösebb jelentősége, hiszen ha mindenki tag, akkor tulajdonképpen senki sem. Minden egyetemi hallgatót tömörített, ugyanakkor nem tudott mindenki számára érvényessé válni. A KISZ úgy volt fontos az egyetemen, mint mindenféle tevékenység, közösségi megmozdulás egyetlen lehetséges kerete. A választás a közösségi és nem közösségi cselekvés között volt, aki akart valamit csinálni, az csak a KISZ-ben tehette. Az általad említett cikkben egyfelől bíráltam a KISZ belső anomáliáit, másfelől meg akartam fogalmazni azt, hogy a KISZ bajai nem csupán saját létéből adódó problémák, hanem az egyetlen ifjúsági szervezet társadalmi helyével összefüggő gondok. Tevékenykedtem a mozgalomban és bíráltam belülről, megpróbáltam józan ésszel felvállalni olyan ügyeket, amelyek az embereket érintik, érdeklik, és ezekben képességeim szerint részt venni. Létrehoztuk például a Kari Híradót.
- Újságíróként két évig voltál KISZ-titkára a Hajdú Megyei Lapkiadó Vállalatnak. Hogyan emlékszel erre az időre?
- A miénk kis vállalat, 30-40 KISZ-taggal. Egymás között voltunk, munkatársak, barátok. Itt megint csak keret a KISZ. Érdekvédelmi szervezet, amely ugyanakkor igyekszik elfoglaltságokat adni. Jól éreztük magunkat együtt, sok hasonló korú fiatal, egy erős csapat a mi generációnkból, ami sajnos azóta szétesett.
- Hogyan látod ma nemzedéked szerepét?
- Számunkra a 60-as évek végi nyitás a beatzenével jelentkezett. Magának a zenének a ritmusa, a korábbi könnyűzenéhez képest keményebb hangütése volt az, ami teljesen elsöpört minket, gondolataink középpontjába került. Szabadabb, kötetlenebb mentalitást, ugyanakkor mégis bizonyos fajta erőt jelentett. Én átlagos magyar fiatal voltam, aki különböző szellemi hatások alatt formálódott. Ebbe a sok mindenbe belefért többek között a KISZ is, mint cselekvési terep. Amikor dolgozni kezdtünk, meg akartuk mutatni, hogy úgy lesz igazán jó, ahogy mi csináljuk. Aztán csak annyit sikerült megmutatni, hogy mennyire tudunk idomulni az adott világhoz. 22 évnyi KISZ-tagság után, 36 évesen az idén visszavonulok a KISZ-ből. Nagy már a korkülönbség köztem és az indulók között...
P.ZS.
(Debrecen, 1987)