V...
…éget ér egy fejezet, lezárul a magyar értelmiséget e században ért méltánytalanságok legsúlyosabb időszaka. Négy évtizeden át nem volt hona az értelmiségnek e hazában, gyanú és kétkedés árnyéka lengte be cselekedeteit, helyzetéből következően „ingatag" társadalmi csoportnak minősült, módszeres erkölcsi és anyagi mellőzésben részesült - miközben reá hárult valamennyi dehonesztáló országépítő munka a tsz-szervezéstől a népszámlálásig.
E negyven év alatt a magyar értelmiség elvesztette én-tudatát, önbecsülését, a cselekvésbe, a társadalmi fejlődésbe vetett hitét, reményeit. Négy évtized alatt a magyar értelmiség atomjaira hullott, arctalan halmazzá vált, s most a kiszorítottság megalázó helyzetéből tanúskodik az országban kibontakozó drámai fejleményeknek.
Ez az idő azonban a végéhez közeledik. Az ország az összeomlás küszöbére került, s ha most nem nyújtja ki kezét az értelmiség felé, semmi nem mentheti meg a tragédiától. Gyökeres változásnak; kell bekövetkeznie az értelmiség helyzetében, társadalmi szerepében. Az előttünk álló szűk esztendőkön csak úgy tud épségben túljutni a nemzet, ha kéri és igénybe veszi az értelmiség szellemi kapacitását, alkotóerejét és feladatmegoldó képességét. Csakis a tudás, a tiszta ész hatalma vezetheti vissza az országot a szakadék széléről, ahová a hamis társadalom-felfogáson alapuló politika vezette.
El kell jönni annak az időnek, amikor az értelmiségi lét nem a hátrányok, a másodrendűség tudatának szégyenteljes vállalását, hanem a cselekvés, az elsajátított tudás büszke képviseletét jelenti. El kell jönni az időnek, amikor az értelmiségi életforma nem merül ki a szűk baráti körökben zajló kesergésekben, hanem a nemzet sorsát formáló, a tudás, a műveltség és az erkölcsi tartás megkívánta közhasznú tettekben jut kifejezésre. El kell jönni az időnek, amikor az értelmiség emelt fejjel vállalhatja értelmiségi voltát, s nélkülözhetetlenségének tudatában áll az országalakító folyamatok élére.
Ennek az időnek olyannyira el kell jönnie, hogy már itt is van, visszafordíthatatlanul. Az új helyzet fel kell, hogy rázza az értelmiséget apátiájából, rá kell, hogy ébressze arra: a történelem színpadára kell lépnie halaszthatatlanul. Ez a szerepvállalás jogokban és kötelességekben egyaránt megtestesül: a cselekvés jogában, s a készenlét, a felkészültség kötelezettségében. A leendő s a készülődő magyar értelmiség az új társadalmi helyzetben csak akkor képes betölteni történelmi küldetését, ha felismeri és vállalja a reá rótt tennivalókat és élesre tölti tudománya fegyvertárát. Keményen, a gondolat, a tudás hatalmával kell állnia az értelmiségnek a vártán, s legjobb belátása szerint venni ki részét a nemzet megmentéséből.
A Csipkerózsika-álom véget ért…
(Egyetemi Élet, 1988)