Az új baloldalért
Magyarország ismét a történelmi tévedés állapotába került. A politikai élet színképéről hiányzik a baloldal. Baljóslatú, de mindenesetre beláthatatlan következményei lehetnek ennek a helyzetnek.
A fejlett parlamentáris demokráciák - legalábbis Nyugat-Európában, az úgynevezett jobbközép és az úgynevezett balközép egyensúlyára, váltógazdálkodására épülnek. A liberalizmus - ez az egyébként rokonszenves eszmei áramlat - legfeljebb tízszázaléknyi támogatással a mérleg nyelvének szerepét töltheti be.
A magyar politikai változások következtében a koalíciós pártok együtteséből formálódó jobbközéppel nem a balközép, hanem liberális zászlókat lobogtató pártok állnak szemben. Álságos ez az állapot, ellenkezik a történelmi szükségszerűséggel, a politika természetes fejlődésével, a társadalom érdek- és véleménytagoltságával. Kialakulásában nagy része volt a tömegkommunikációnak, amely a baloldal nevében fellépő diktatórikus uralom igáját lerázva a másik véglet szolgálatába szegődött. A tömegkommunikáció döntő többségének támogatása nélkül a liberalizmus nem juthatott volna ilyen szerephez Magyarországon. Ez azonban csak az okozat. Az igazi ok az, hogy a nyugat-európai értelemben vett baloldal létrejöttének a kommunista diktatúra lett a legfőbb akadálya.
Ez ma a baloldal tragédiája.
Kisajátítások, kitelepítések, emberek ezreinek legyilkolása, az egyetlennek nyilvánított igazság erőszakos képviselete, az egyenlőség hamis idoelógiájának inkvizíciós érvényesítése, az egyéniség, a kezdeményezőkészség és az alkotóerő elfojtása, a pártbürokrácia hegemóniája, az életképes piacgazdaság megfojtása, totális gazdasági, politikai, erkölcsi csőd - ez volt a „szocializmus" Kelet-Európában.
Lehet-e ezek után új, korszerű baloldal megteremtésének igényével fellépni ebben az elátkozott térségben?
Ma még ez csaknem reménytelen vállalkozás. Bár történnek rá kísérletek. Csakhogy a Szocialista Párt az előd árnyékától, a Szociáldemokrata Párt a megszerveződés, a hiteles platform kimunkálásának gyermekbetegségeitől nem tud szabadulni. Miközben baloldali gondolkodású emberek szép számmal akadnak a többi párt soraiban is.
A demokrácia velejárója a tolerancia, a másság, az eltérő vélemények tiszteletben tartása. Magyarországon még nincs demokrácia, ítéletek és előítéletek mérgezik a politikai megnyilvánulásokat, az élet rendjének megfelelő viszonyok kialakulását.
Miért volna szükség a baloldalra?
Mert a munkaadók, a tőke szempontjainak érvényesülésével, a bővített újratermelés kíméletlen gyakorlatával a munkavállalók, a kisemberek, az elesettek védelmének kell szemben állnia. A pénz uralmával szemben a szociális érzékenységnek, az egyén mítoszával szemben a közösségi felelősségnek.
Tartani lehet attól, hogy a magyar baloldal jó ideig képtelen lesz mindezek megjelenítésére; széthullása, erkölcsi ellehetetlenülése miatt nem tudja ellensúlyozni a még oly humánus célokat kitűző, de egy pólusú hatalom uralmát. Márpedig a demokrácia feltétele az erőegyensúly, az érdekek intézményes megjelenése és folyamatos ütközése. A liberalizmus, mint látjuk, nem hivatott e szerep betöltésére.
Ha a kiegyenlítődés rövid időn belül nem történik meg, Magyarország ismét történelmi zsákutca felé halad. Nem az új, többpárti diktatúra fenyegeti, mint azzal a liberálisok riogatják a közvéleményt. Hanem az, hogy a társadalom nagy lélekszámú rétegeinek valós érdekei nem kapják meg szervezett politikai képviseletüket.
A magyar jövő ezért elképzelhetetlen a megtisztult, korszerű baloldal jelenléte nélkül.
Azoké is, akik a politikai porond másik sarkában küzdenek az ország jövőjéért.
(Hajdú-bihari Napló, 1990)