Bal, jobb

 

Ha az ember huzamosabb időt külföldön tölt, alaposan megváltozik a látószöge. Ha Kelet felől tér haza, öröm átlépnie az országhatárt, mert amit itt talál, az szinte maga a Kánaán. Ha Nyugat irányából veszi errefelé az irányt, arcáról lehervad a mosoly, mert szemétbe, koszba, tüle­kedésbe ütközik; balkáni állapotokba a ci­vilizáció kifinomult életkörülményei helyett. Csak a honvágy azonos mindkét eset­ben, amely az utazót hazahozza.

Ott messze, túl az óperencián, semmi nem érzékelhető abból a politikai iszapbirkó­zásból, világvége-hangulatot sugalló csin­nadrattából, amely a társadalmi átalakulás összes problémáját a demokratikusan megválasztott kormány nyakába igyekszik varrni.

Ami onnan nézve Kelet-Európában szá­mít, az a kommunizmusnak a berlini fal­lal jel­képezett összeomlása és az ennek nyomán keletkezett etnikai feszültségek kiéleződése. Az, hogy a volt kommunista országokban milyen nehézségek árán si­kerül megvalósítani a rend­szerváltozást, hogy ez milyen belpolitikai küzdelmekkel, az életszínvonal milyen romlásával jár, legfeljebb együtt érző sajnálkozást, de semmiképpen sem kétségbeesett kapko­dást vált ki az óceán másik oldalán. A jelek szerint ott jobban tudják, mi az ára annak, hogy a kom­mu­nizmus igája alól megszabaduljanak a térség országai.

Magyarországon mintha feledékenyeb­bek lennének az emberek. Hagyják agyu­kat össze-vissza kutyulni, egy kiló olcsó húsért a testvérüket is legyilkolnák, az össznemzeti meg­békélés hamis ideoló­giájának jegyében a köztörvényes bűnö­zőket is futni hagynák, és ismét bimbóz­nak a baloldaliság lila virágai. Mintha most kétszer annyi kommunista élne az ország­ban, mint a megboldogult rendszer legfé­nyesebb sötét napjai idején.

Pedig jó volna, ha ezúttal nem esne fél­reértés. Ami volt, letűnt, a civilizált világ­ban már senki nem beszél és soha nem is beszélt kommunizmusról. Vége a despotizmus, az elnyomás, a kizsákmányo­lás korának; minden zavarkeltő szándék ellenére az értelmes, racionális, a polgá­rok többségi akaratán nyugvó, szabad tár­sadalmi rendszereké a jövő. Ott, abból a szögből világosan látszik, hogy a történelem kereke ezúttal nem visszafelé forog. Bár­meny­nyire csikorogjon is.

(Hajdú-bihari Napló, 1991)