Egy másik DEKA
Írjuk a történelmet. Beléptünk a demokráciába, kormányalakításról, koalícióról, „válságkezelő" programról tárgyalunk, tervezzük a remélhetőleg szebb jövőt. E jövő része kell, hogy tegyen a vidék ébredése, a nyolctized Magyarország akaratának, önmagára találásának megnyilatkozása.
Az utóbbi egy esztendő fejleményei máris megtették a magukét; az aktív ellenzéki tevékenység közben formálódtak a vidék új politikusai, a pártok önmagukra találtak. Még néhány hónap, és alsóbb szinteken is készek átvenni a hatalmat.
Néhány hónap? És addig mi történik? Addig az egykori pártállam hűséges szolgái, a szelíd diktatúrában kinevezett tanácsi vezetők gyakorolják a jogokat vidéken? Minden bizonnyal igen. Az önkormányzati választásokra leghamarabb nyárutón kerülhet sor, s ha nem vigyáz a fiatal demokrácia, nagyon megnehezítheti első hónapjait a közigazgatás más iránt elkötelezett vezetőgárdája.
Szerencsére a fiatal demokráciának van annyi esze, hogy szembenézzen e helyzettel: Debrecenben például - követve az országos mintát - március végén megszűnt az ellenzéki kerekasztal, de még aznap megszületett utódja, a Debreceni Demokratikus Kerekasztal. Oka: a szabad választások nyomán új politikai rendszer jött létre Magyarországon, a helyhatósági választásokig azonban egyfajta vákuum keletkezik, amit kettős hatalom jellemez. A szerkezetváltás nem mehet végbe politikai ellenőrzés nélkül: ezt a szerepet vállalta a debreceni demokratikus pártok új tanácsa.
Az új DEKA célja, hogy a politikai ellenőrzésen túl afféle kovászként is működjön; magyarul, járuljon hozzá azoknak a szakembereknek, leendő politikusoknak a kiválasztásához, akik majd a jövő közigazgatásában vezető funkciókat tölthetnek be. És az is a DEKA céljai közé tartozik, hogy a jelenlegi apparátus munkáját közelebbről megismerve, számba vegye az emberi, szakmai értékeket, és az alkalmasakat felszabadítsa az indokolatlan feszültségek vagy félelmek alól.
A testület abban is különbözik a korábbi kerékasztaltól, hogy tevékenységét megyei szintre igyekszik emelni. Szorgalmazzák, hogy a választókerületekben hasonló összefogás szülessen, s ebben a debreceniek koordinációs feladatot vállalnak. Néhány kérdésben (környezetvédelem, közlekedés) még a megyehatárokon túli, regionális együttműködésre is igény mutatkozik.
A kerékasztal a jelenlegi tanácsi rendszerhez igazodva szakbizottságokat hoz létre a pártok képviselőiből, és kapcsolatokat teremt az apparátusok ama tagjaival, akik emberi tisztességük és szakmai felkészültségük alapján segítséget tudnak nyújtani e területek belső viszonyainak jobb megismeréséhez. De nem érik be ennyivel: a kerekasztal a gazdasági élet egészére kívánja kiterjeszteni tevékenységét, ügyelve a hatalomátmentő kísérletekre. A politikai ellenőrző-munkában kulcsfontosságúnak ítélték meg a belügyet is.
A szép elképzeléseknek azonban van egy buktatójuk: vajon helyben milyen összefogásra, milyen együttműködésre lesznek képesek a pártok, amikor az országgyűlésben esetleg egymással szemben foglalnak helyet? Nos, a debreceniek tisztázták: a jó diagnózisok elkészítésében azonosak az érdekek. Természetesen a helyhatósági választásokon minden párt a legnagyobb befolyásra igyekszik szert tenni, de addig közös a cél: a volt állampárti szerkezet teljes lebontása és a demokratikus újjáépítés feltételeinek megteremtése.
Persze, tudjuk, a puding próbálja ebben az esetben is az evés. Valószínűleg nem lesz minden tanulság nélkül való szeptemberben számba venni a Debreceni Demokratikus Kerekasztal pályafutásának fejezeteit.
(Magyar Fórum, 1990)