Hogyan szolgáljon a szellem? (Töprengő beszámoló az MDF választmányi üléséről)

 

A profizmus szelleme, úgy lát­szik, immár az MDF országos vá­lasztmányát is megsuhintotta: nem félóra, csak húsz perc késéssel kez­dődött meg legutóbbi, június 9-i ülése a Bem téri szék­ház harmadik emeletén. A hangulat érezhetően nyomott volt, hiszen az országos gyűlés má­sodik napján az egyik hozzászóló azt követelte, hogy mondjon le a párt eme vezető szer­ve.

A nagy vihart kavart javaslat persze nem érte váratlanul a vá­lasztmány szorgosabb tagjait, hi­szen a testület funkciójának tisztá­zása, működési rendjének kialakí­tása hetek óta napirenden van. Még­is, a megsemmisítő bírálat azokat is zavarba hozta, akiknek világos el­képzelésük volt a jövőről: ugyanis a sajtó értelmezése szerint afféle puccs körvonalai sejlettek fel mö­götte.

Tény, hogy míg korábban gyak­ran érezte apátlan-anyátlan árvának magát a választmány, ezúttal min­den elnökségi tag megjelent az ülé­sen, aki csak tehette. Igaz, ezt a témák is motiválták, az első kérdés ugyanis nem volt mást, mint az el­nökségen belüli feszültségek tisztá­zása, az országos gyűlésen is meg­nyilvánult ellentétek megvilágítá­sa.

Szűcs István ügyvivő előbb Csoóri Sándort kérte a válaszadásra. Az elnökség tagja, a társelnökséget visszautasító költő mindenekelőtt sajnálkozását fejezte ki Bíró Zoltán távolmaradása miatt, nélküle ugyanis „csak töredékesen lehet" a problémáról beszélni. Csoóri úgy látja: a sajtó torzítva adta vissza az eseményeket. Vannak ugyan fe­szültségek az MDF-en belül, de ha valaki puccsot akart volna, akkor megcsinálja. Sokkal rosszabb lett volna, ha az országos gyűlés fél­munkát végez; így; hogy teljes ku­darccal végződött, mindenkit rá­döbbentett a megoldás szükséges­ségére. Meg kell szokni, hogy új helyzetbe került az MDF; ez feszültségeket teremt, ám ezekben a feszültségekben fogunk egymás­hoz csiszolódni.

Csoóri kinyilvánította: azért nem vállalta a társelnökséget, mert az írónak nem önmagát, hanem az igazságot kell hatalomra juttatnia. S ha szerepet téveszt, elveszítheti igazságlátó képességét. Véleménye szerint Antall József beszédében el­halványult az MDF kiindulási pont­ja. Akkor, amikor Kádár naciona­listának, az SZDSZ populistának minősítette a pártot, „nem lehetünk Peturisták". Az MDF-nek mindent meg kell tennie azért, hogy a kor­mány dolgozhasson - de a minisz­terelnök-pártelnöknek is ügyelnie kell arra, hogy az MDF ne kopjon ki mögüle, mert akkor összeomlik a kormány. „A párbeszédet nem taka­ríthatjuk meg, folytatnunk kell" - összegezte álláspontját Csoóri Sán­dor.

A kibontakozó vita közben kért szót az érintett, Antall József. Mint elmondta, nagyon nehéz helyzet­ben van, hiszen a kormányzati mun­ka olyan igénybevételnek teszi ki, hogy nem volt alkalma a támadá­sokra felelni. Hangsúlyozta, hogy őt a párt elnökévé nem az elnökség, hanem az országos gyűlés válasz­totta, felelősséggel annak tartozik. Ez a felelősség pedig rendkívül nagy; elég, ha a Varsói Szerződés tanácskozásán vállalt szerepre gon­dolunk. Ennek ismeretében lehetet­len, hogy olyan vélemények han­gozzanak el a nyilvánosság előtt, mint amilyeneket az országos el­nökség egyes tagjai megfogalmaz­tak.

„Nem hiszem, hogy a nemzeti gondolat ellen valaha vétettem vol­na, hogy egy pillanatra is háttérbe szorítottam volna" - szögezte le egyértelműen Antall József. Utalt politikai múlt­jára, és kijelentette: „a nemzeti gondolat életutam egyik alkotóeleme, e nélkül nincs magyar politika és szellemiség." Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő a három iránynak (népi-nemzeti, kereszténydemokrata-liberális és a kisgazda-centrum) együttes képvi­seletét vállalta már 1956-ban. A népi-nemzeti gondolat ma nem jelentheti azt, amit a 30-as években, de elemeit, érté­keit meg kell tartani. „Soha nem titkoltam, hogy a ke­reszténydemokrácia liberális irányát képviselem. Nincs más utunk Európába. De ez nem a világnézeti elkötelezettséget, hanem a keresz­tény értékek képviseletét jelenti. Eszményem az olyan, feleke­zeteken kívül álló, ho­mogén, a nemzeti múltban gyökerező, a libe­rális hagyományokat ápoló modern európai párt, amelynek alkotóele­mei egyszerre, egyformán vannak jelen" - summázta felfogását a párt­elnök.

Az ominózus Bánk-hasonlatról szólva Antall József elképzelhetet­lennek tartja, hogy ő Csoóri Sándort és a népi- nemzeti szárnyat Petur­nak, peturinak nevezze. „Bennün­ket nagyon nehezen lehet egymás­tól elválasztani. Alapvető kérdé­sekben egyetértünk, s ha Csoórit bármire - akár a helyemre - megvá­lasztják, azzal is egyetértek." Csoó­ri éppenséggel a bánki gondolatot testesíti meg. De igenis vannak Biberachok, akik hozzák-viszik, oly­kor koholják a híreket. „Ez nem jó módszer."

Antall József felhívta arra a fi­gyelmet, hogy az SZDSZ-szel kö­tött megállapodás nélkül a kor­mányzó pártok az MSZP és a Fidesz állandó lekötelezettjei lettek volna, s egyesek épp ezt akarták. Az MSZP és a volt politikai elit össz-támadást indított a kormány ellen, le akarják járatni, mert nem tudják el­fogadni, hogy az kibújt szorításuk­ból. Ebben a helyzetben, amikor olyan nehézségek vannak, mint a kormányalakítás „sziszifuszi és titáni" küzdelme, nem lehet azt várni, hogy ő és munkatársai mindenre figyelve, mindent egyeztetve tevé­kenykedjenek. Mint a frontvonal­ban: nem lehet állandóan megtár­gyalni a katonákkal, hogy melyik irányba rohamozzon a csapat. „Vagy van bizalom, vagy nincs" - vállalta a felelősség ódiumát a párt­elnök, amire amolyan diétai aktus­ként jött a széksorokból a hang és a taps: „Van bizalom!"

Úgy tetszett, a hozzászólásokkal a választmány megnyugodva tért napirendre a fej­le­mények fölött, jóllehet, sejteni lehet: a polémia folytatódik.

(Magyar Fórum, 1990)