Kódex

Új etikai kódexet alkot a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Eddig – elvben – a régi, az 1985-ben elfogadott szabta meg a magyar újságírás normáit.

Első mondata így szólt: „Az újságíró köteles információit a szocialista Magyarország iránti elkötelezettséggel beszerezni, feldolgozni és közzétenni." Az új szövegtervezet első mondata ekképpen fogalmaz: „Az újságíró társadalmi, közéleti, politikai tevékenységet végez, a tájékozódáshoz, a különböző érdekek pluralista kifejeződéséhez és egyeztetéséhez szükséges legszélesebb sajtószabadság és nyilvánosság szolgálatában dolgozik."

Manapság, az „elszámolni, leszámolni, vagy futni hagyni" dilemmájában nem érdektelen felidézni azt a vitát, amelyet a Hajdú-Biharban élő újságírók 1985-ben folytattak a szöveg­tervezetről. Az eseményen megjelentek az újságíró-szövetség budapesti elvtársai, és ott volt a megyei pártbizottság érdeklődő természetű ideológiai titkára is. A derűs csevelynek ígérkező találkozót mindjárt ez elején incidens zavarta meg. Felállt egy fiatal újságíró, és az idézett passzus helyett a következőt javasolta elfogadni: „Az újságíró köteles információit a tények és a valóság iránti elkötelezettséggel beszerezni, feldolgozni és közzétenni."

Ahogy mondani szokás, a kés megállt a levegőben. A főszerkesztő elfehéredő arccal, remegő szájjal harsogta a nyitott fülekbe, hogy a magyar újságírók etikai kódexéből nem ma­radhat ki az elkötelezettségre utaló meghatározás: szocialista. Azonmód gyorsszavazást kért, és a hatvan jelenlévő között egy sem akadt, aki a fiatal kolléga javaslatára voksolt volna. A té­nyekhez tartozik: ketten tartózkodtak.

A történetnek ezzel persze nem szakadt vége. Az ideológiai titkár az „ellenzéknek" szóló mindenkori elrettentésül a fiatal újságíró elbocsátását javasolta. Hogy ez mégsem történt meg, annak oka a nyereg alatt puhuló diktatúra és a főszerkesztő ellenkezése volt, aki minden ideológiai különbség ellenére tisztában volt beosztottai szakmai kvalitásaival. Az egykori munkatárs ma is találkozik a főszerkesztővel, és ahogy illik, erőteljes gesztussal üdvözli őt. Az ideológiai titkárral legutóbb a debreceni sörkarneválon futott össze, és zavarában kezét nyújtotta köszöntésként.

A nyugalmazott funkcionárius, mint mondta, arra várt, hogy „Józsi", a polgármester meg­nyissa a rendezvényt.

(Hajdú-bihari Napló, 1991)