Léhűtő politikusok
A Napló új szerkezetéből következően a témáknak megfelelően az egyes rovatok kapják meg az olvasóktól érkező leveleket, s maguk döntenek arról, hogy melyiküket ítélik közlésre érdemesnek. A társadalmi rovat igyekszik a lehető legkomolyabban venni ezeket az észrevételeket – még ha nem ért is mindig egyet tartalmukkal –, hiszen a fontos információkon túl a köz véleményét tolmácsolják a lap – és így az olvasók – számára.
Akadnak azonban olyan levelek, amelyek nem a publikálás igényét, hanem az ellentmondás kényszerét váltják ki belőlünk.
Ilyen volt B. M. debreceni olvasónk hozzászólása, amelyben a politikai pártoknak és társadalmi szervezeteknek megszavazott 400 milliós állami támogatás jogosságát vonta kétségbe. Érthetetlennek és felháborítónak tartja ugyanis, hogy az ország súlyos gazdasági helyzetében erre a célra ilyen összeget fordított a parlament. Mint írja: „Nem lehet szó nélkül elmenni az olyan gyakorlat mellett, ami esetenként több tízmillió forinttal kívánja támogatni azokat a politikai szervezeteket, amelyek eddig nem sok jelét mutatták a népben, nemzetben gondolkodásnak, az össznemzeti együttműködésnek, hanem inkább a pártok közötti sokszor kicsinyes vitákban, veszekedésekben jeleskedtek". Továbbá: „Bármely szervezet életrevalóságának, társadalmi hasznosságának egyik fontos kritériuma az anyagi önfenntartás képessége. Ha pedig erre képtelenek, úgy legyen az ő »pártgondjuk«, s ha adnak valamit erkölcsi tartásukra, akkor nem is várhatják el az anyagi »kitartottságot« a társadalom nehéz helyzetben lévő tagjaitól".
Tudjuk, sokan és sajnos egyre többen osztják ezt a nézetet, ezért nem akarunk vitatkozni levélírónk egyébként intelligensen, jó magyar helyesírással megfogalmazott gondolatával. Csupán kérdéseinknek adunk most hangot.
Vajon létezik-e a történelemben jobb rendszer a demokráciánál? Van-e a népképviseletnek alkalmasabb gyakorlata a parlamentarizmusnál? Ha nincsenek politikai pártok és civil szervezetek, milyen módon kaphatnak képviseletet a választók érdekei? Ha működnek pártok, de a történelmi hiátus és az ország nyomorúságos gazdasági helyzete miatt nincsen megfelelő anyagi hátterük, miképpen fejtsék ki tevékenységüket? Olyan parlamentet akarunk-e, mint amilyen négy évtizeden keresztül volt? Miből gondolja azt bárki, hogy a parlament lényegétől idegenek a pártpolitikai viták és csatározások? Csak a működő pártok tehetnek-e arról, hogy a közvéleményben ilyen kép alakult ki a magyar parlament egyébként iszonyatos munkát végző első tíz hónapjáról?
Köszönjük olvasónk reflexióját. Örülnénk, ha következő levelének megírása előtt figyelembe venné ezeket a kérdéseket.
(Hajdú-bihari Napló, 1991)