Merre tovább, MDF?
Megtartotta első országos gyűlését a független társadalmi szervezetek legnépesebbike, a Magyar Demokrata Fórum. A csaknem hétszáz küldött elfogadta a programot, az alapszabályt, és megválasztotta a vezető testületeket, tehát elvégezte dolgát. Egy korszak zárult le ezzel az MDF életében; az alakulás időszaka, következhet az újabb, az igazán mértékadó fejezet: a megalapozott politizálás kezdete.
Nagy volt a tétje az országos gyülekezésnek: megőrzi-e egységét, marad-e mozgalom az MDF, vagy kettészakad, s párt alakul belőle. Az első, ismerkedéssel és programalkotással telt hónapok után – amelyek mindenekelőtt a lelkeket bénító félelem leküzdésére voltak hivatottak – a politikai zsilipek megnyílása áradatként engedte útjára az eseményeket, s az MDF szemben találta magát a kérdéssel: mi legyen státusza, hogy a történelem ne viharozzék el mellette. Érzületek, nézetek, vélemények kiismerhetetlen kuszaságban gomolyognak ma a társadalomban. A szellem, amely kiszabadulni látszik a sokáig oly erélyesen bedugaszolt palackból, formákat keres magának. Az utóbbi évszázadok civilizációs fejleményei azt mutatják, hogy a szellem politikai cselekvőerővé leghatékonyabban a pártok keretei között válik. Magyarország 1989 elején ismét elindult a többpártrendszer megteremtésének irányába, s ez alapvetően új helyzetet teremtett az MDF elindítói-ideológusai számára.
Szabadság? Függetlenség? Demokrácia? Nemzeti önrendelkezés? Van-e komoly gondolkodású ember ebben az országban, aki ne tudna közösséget vállalni ezekkel a tézisekkel? Öszszefogás? Felelős cselekvés? Az egyetemes magyarság képviselete? Józan politikai belátással ki ne azonosulna e kívánalmakkal. A válasznak nem az MDF-eszmék érvényességét kell igazolnia, hanem arra kell feleletet adnia, hogy a mai, napról napra változó viszonyok között marad-e idő arra, hogy a társadalom döntő többsége megértse és magáévá tegye ezeket a gondolatokat, mielőtt más felismerések töltenék ki a fejeket. Lesz-e az MDF tagságának érkezése arra, hogy "példájával a társadalom minél szélesebb körére hasson, felismerje és felismertesse az emberek, közösségek érdekeit, kiemelje őket a közömbösségből és akaratnélküliségből"?
Indulása után hat hónappal az MDF jelen van, megőrizte erkölcsi tőkéjét. De a politikában az erkölcs nem meghatározó tényező, a politika a primer érdekek ütközésének ingoványos terepe, amelyben törvényszerűen elsüllyed az, aki csak az erkölcsre támaszkodhat. A történelmi tanulságok azt mondják, nem elegendőek pusztán szellemi fegyverek egy nép felrázásához, nem elegendőek a szavak, legyenek bármily ékesek – s ebben nem szenved hiányt az MDF –, ha hiányzik mögülük a szervezeti-infratrukturális háttér, ha nincsenek mögöttük hadra fogható, képzett politikusok, ami a politika ütközőterepén kikerülhetetlen tényezővé tehet egy formációt.
Nem kétséges: diktatúrában teljesen közömbös, hogy minek nevezik a társadalmi szervezeteket. De alkotmányos többpártrendszerben tényleges politikai szerepe csak a pártoknak lehet. Ha az MDF nem pusztán a hatalom megosztására és ellenőrzésére, hanem megszerzésére is tör, akkor aligha kerülheti el a státuszváltást. Világosan látják ezt az MDF vezetői, mint ahogy azzal is tisztában vannak: ellentét feszül a mozgalom céljai és a párttá alakulás követelménye között. Mert amíg a mozgalom az egész nemzet felemelkedését tűzi ki célul és az egyetemes magyarság képviseletében gondolkodhat, addig a párt szükségszerűen részérdekeket, mégpedig az MDF sokfélesége miatt nehezen meghatározható részérdekeket közvetítene, s adott esetekben a nemzet érdekeit alárendelné a szorosan vett pártszempontoknak. Volt már erre példa, Magyarország utóbbi négy évtizedes történelmében is.
Mi lehet hát a megoldás az MDF számára? Egyértelműnek tűnik: a mozgalom túlgördült elindítói szándékán. A lakiteleki párbeszédből és a Jurta színházbeli fórumokból jelentős tömegeket mozgósító, országos szervezet fejlődött ki viharos gyorsasággal, miközben átalakulóban van az ország politikai berendezkedése is. Ma már az MDF csak egyike a gyorsan szaporodó szervezeteknek, s nem véletlen, hogy az országos gyűlésen megfogalmazódott az aggály: vajon nem került-e máris történelmi hátrányba a párttá alakulás elhalasztásával? Tagadhatatlan, hogy az országban uralkodó párt számára előnyös, ha egy vagy két koncentrált ellenerő helyett sok kis pártocska veszi fel vele a küzdelmet. A differenciálódás, a formakeresés azonban kikerülhetetlen folyamat: előbb minden érdeknek intézményesült formában kell megjelenni, csak azután következhet a stratégia és taktika, az esetleges koalíció megfogalmazása. A szellem kiszabadult a palackból.
A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése, mint ismeretes, úgy foglalt állást, hogy tovább viszi a szellemi-politikai mozgalmat, ugyanakkor hozzákezd egy, ezen a bázison létrejövő politikai párt megalakításának előkészítéséhez. Hogy ennek az új típusú szervezetnek milyen esélyei lehetnek a leendő magyar politikai palettán, az nem látható előre. Ha óvakodunk is az amúgy bőségesen áradó jelzők (történelmi, stb.) használatától, azt megállapíthatjuk: a felelősség nagy. Minden oldalon. Az újonnan létrejött szervezeteknek, pártoknak mielőbb túl kell jutniuk az ellendemagógián, az önmeghatározáson, s hozzá kell látniuk az ország felemelkedését elősegítő konkrét politikai programok kidolgozásához. A tagadás a gyermekkor velejárója: a felnőttre más szerep vár. Az ország sorsa múlik azon, hogy a politikai színtér alanyai mikor, s hogyan lépnek a pubertáskorból a felnőttség időszakába. Ehhez persze nem elég a szándék: az is kell hozzá, hogy a nevelőotthonból kilépve, szélesre táruljon előttük a kapu.
(Hajdú-bihari Napló, 1989)