Heti levél: Tisztelt Nem Belépő Honfitárs!

Ne forgolódjon a megszólítás ol­vastán, ne keresse a címzettet: Ön­höz szól ez a levél. Ön­höz, aki nem tagja egyetlen pártnak, politikai szervezetnek sem, aki úgymond a csendes több­ség sorait erősíti kívül­állásával.

Kedves Uram /Asszonyom! Hadd mondjam mindjárt el: engem nem téveszt meg hall­gatása. Én ismerem Önt, és tudom, hogy nagyon is hatá­rozott véleménye van a világ folyá­sáról, s arra is egyértelmű választ tud adni, hogy miért tartózkodik a politizálástól. Enge­delmével sorba veszem érveit.

Először is, Ön úgy véli, értelmet­len bízni az önálló cselekvés lehető­ségében egy olyan or­szágban, amely Európa és Ázsia határán, két világ­rendszer ütköző zónájában fekszik. Ma­gyarországot geopolitikai hely­zete kiszolgáltatja környezete aka­ratának: minden attól függ, hogy a „nagy testvér" határain belül mi tör­ténik, hogy Gorbacsovnak sikerül-e keresztülvinnie az elodázhatatlan reformokat, vagy felülkerekedik a birodalom erőszakos egyben tartásának igénye, s a demokráciát meg­fojtja a diktatúra. A Nyugat legfel­jebb jóindulatú, ám tétlen szemlélő­je a folyamatnak, irántunk tanúsí­tott figyelmét sem tulajdonságaink méltánylása, hanem jól felfogott ér­dekek motiválják, technikai-civili­zációs lemaradásunk különben is napról napra nő, illúzió tehát bízni az Európához való csatlakozásban.

Nem mondom, hogy minden valóságmagvat nélkülöz vélekedése.

Azt is állítja Ön, kedves Uram /Asszonyom, hogy nem akár­milyen rendszert kellene megváltoztatni, itt a kommunisták uralkod­tak negyven évig, akik tudvalevőleg fondorlatos praktikákkal ragadták meg a hatalmat, meghurcolták, in­ternálták, legyilkolták, kifosztották a másféléket, félelemben tartották, idegen érdekek szolgálatára kény­szerítették a népet, s ma is ott ülnek minden fontos poszton, ujjukat szol­gálati fegyverük ravaszán tartják, s csak arra várnak, hogy soraikat új­járendezve adott pillanatban ismét magukhoz ragadják a hatalmat.

Nem állítom, hogy e veszély emle­getése alaptalan aggodalomból táp­lálkozik.

Kedves Uram /Asszonyom, Ön azt is érvként hozza fel, hogy a poli­tika nem egyéb afféle „úri huncutságnál, amit az egyszerű ember jobb, ha széles ívben elkerül. Az ese­ményeket lehetetlen követni, képte­lenség eligazodni a naponta alaku­ló és osztódó pártok programjaiban, nyilatkozataiban, ez a szabadság csak káoszhoz vezet, ami megint fel­éleszti a rendpártiság igényét, most minden eddig mellőzött ember érvé­nyesülni akar, nagy a tülekedés, s az összefogás helyett megint csak a széthúzás érvényesül.

Nem tagadhatom, hogy van igaz­ság ebben a helyzetértékelésben.

Érvként hozza fel Ön azt is, hogy nem kell mindenkinek pártba tömö­rülni, ez bolsevik tévhit, nyugaton sem százezrek alkotják a pártokat, a lényeg az, hogy a választásokon meg­felelő szavazatokat kapjanak, s a polgár erről úgy is dönthet, ha semminek sem tagja. A szellemi füg­getlenség fenntartásával is lehet va­laki szavazóképes, sőt ez feltétele a tárgyilagos véleményalkotásnak.

Elismerem, logikus okfejtés.

Tisztelt Nem Belépő Honfitárs, amint látja, igyekeztem toleránsán számba venni szem­pontjait, s nem arra akarom rábeszélni Ónt, hogy a demokrácia iránti elkötelezettségét az MDF-be, az SZDSZ-be vagy ép­pen a Kisgazdapártba való belépés­sel fejezze ki. Ez az Ön személyes ügye, s mint említettem, én tisztelem a mások álláspontját, különben nem lehetnék demokrata. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy miközben mi egy­mással le­ve­lezünk, Magyarorszá­gon olyan horderejű történelmi vál­tozások mennek végbe, amelyek alap­vetően meghatározzák saját magunk, de gyermekeink és unoká­ink életét is. Magyarország e pár hó­nap alatt megvalósítani látszik a csodát: a diktatúrából a demokráci­ába történő békés át­menetet. Van már demokratikus alkotmányunk és jogrendünk, szabad választáso­kon dönt­hetünk a választandó útról és a bennünket képviselő személyek­ről.

Kedves Uram/Asszonyom, mint látta, megértem félelmeit, méltányo­lom tartózkodását, de cserébe en­gedje meg, hogy elmondjam azt, amiért e levelet megírtam: ha to­vábbra is milliók viseltetnek Önhöz hasonló kétségekkel és politikai passzivitással a változások iránt, akkor demokratikus jogrend ide, Európa-vágy oda, ugyanúgy kiszol­gáltatják magukat (magunkat) a bázis nélkül valóban ellenőrizhetet­len politikai erők kénye-kedvének, mint ahogy az negyven éven keresz­tül történt.

Ma az ország sorsa az Ön kezében van, kedves Uram /Asszonyom, erre kívántam nyo­ma­tékkal felhívni be­cses figyelmét.

Maradok tisztelettel.

(ÚTON, 1989)