Sajt, amit kiénekeltek Debrecen szájából (Páneurópai Piknik)
A rendszerváltás folyamatába illesztett, az állami politika rangjára emelt rendezvényekkel emlékezett meg Magyarország a Páneurópai Piknik 25. évfordulójáról Sopronban. Magyar, német és osztrák közjogi méltóságok közreműködésével augusztus 18-19-én a „hűség városában” nagyszabású nemzetközi konferenciát rendezett a Konrád Adenauer Alapítvány, az Antall József Tudásközpont, a Polgári Magyarországért Alapítvány, Sopron Megyei Jogú Város és a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány, amit az egykori határátkelőhelynél kialakított emlékparkban családi és kulturális programok követtek, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Az impozáns eseménysorozat műsorfüzeteiből egyetlen név hiányzott: Debrecené, holott – amint arra a Hajdú-bihari Napló augusztus 18-iki hézagpótló összeállítása is rámutatott – a piknik gondolata annak idején itt, a Hajdúság fővárosában fogalmazódott meg.
Debrecen neve nemcsak a konferencia programjából és kísérőfüzetéből maradt ki, hanem – a nyilvánosságban kialakuló képet figyelembe véve – az emlékezetben is halványulni látszik. Nem új keletű fejleményről van szó. Az egykori civil kezdeményezés lángját eleinte az erre létrejött Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány őrizte, amihez aztán a történelmi szerepben rejlő lehetőségeket felismerve Sopron városa, majd német-magyar alapítványok, végül a magyar kormány is csatlakozott.
A debreceni ötletadók és szervezők kezdettől fogva próbáltak ellenállni a kisajátítási kísérleteknek. Helyzeti hátrányban voltak: a határ Sopron mellett húzódik, a megemlékezések helyszíne nem lehet más, mint az egykori határátkelő mellett kialakított emlékpark. A debreceniek a távolság miatt sem az alapítvány munkájában, sem az ötévenkénti kiemelt megemlékezésekben nem tudtak egykori szerepük arányában részt venni – főképpen úgy nem, hogy városuk, ellentétben Sopronnal, közönnyel viseltetett a rendezvény iránt.
Kézenfekvő annak feltételezése, hogy a Debrecent 1998 óta irányító Fidesznek és Kósa Lajos polgármesternek nem állt érdekében a helyi MDF kereteiben indult és a soproni ellenzéki kerekasztal aktivistáival közösen kivitelezett akció mögé állni. De az 1990-98 közötti SZDSZ-MSZP-Fidesz városvezetők és Hevessy József polgármester sem mutattak hajlandóságot a csatlakozásra. Nem akad más következtetés, mint hogy szűk látókörű megközelítés akadályozta annak felismerését: a keletnémetek áttörése miatt világtörténeti jelentőségre emelkedett Páneurópai Piknik nem az akkori civil szervezetek, hanem a két város ügye.
Amelynek dicsősége most Sopront övezi.
Debrecen a negyedszázad alatt két kezdeményezéssel vette ki részét a megemlékezésekből. A 10. évfordulón 100 000 forinttal járult hozzá a Sass László által öntött, az egykori szervezők által az emlékparkban saját kezűleg felállított harang költségeihez. Az avatáson megjelent Kósa Lajos polgármester és Pajna Zoltán alpolgármester. A 15. évfordulón a Polgármesteri Hivatal neves előadók, szakemberek részvételével a piknik történetét, hatását elemző konferenciát rendezett, amelyre minden önkormányzati képviselő meghívást kapott. Közülük egy-kettő jelent meg.
Az idei soproni megemlékezés szervezői az utolsó pillanatban ismerték fel, hogy súlyos hiány volna, ha a piknik debreceni szervezői nem szerepelnének az előadók között. Mivel Mészáros Ferencet és Filep Máriát az előkészítésbe nem vonták be, a piknik két ötletadója távolmaradásával kívánta kifejezésre juttatni tiltakozását a mellőzés miatt. Az utólagos invitálás hatására Filep végül a részvétel mellett döntött. Jól tette. A konferencia nyitó beszélgetésében Szőcs Géza helyett kapott szót: intellektuálisan pallérozott, érzelmileg is hatásos előadásában a romániai menekültektől a Sorsközösség táboron át Pozsgay Imre és Habsburg Ottó meghívásáig ívelő történelmi összefüggésbe helyezte a piknik gondolatának kialakulását, ékes szavakkal ecsetelte Debrecen szerepét és a két város között kialakult együttműködést. Hangsúlyozta, hogy jóllehet a találkozó a kelet-németek áttörése miatt vált az európai átalakulás és a német újraegyesülés előfutárává, eredeti céljai és az európai útkeresést célzó kérdésfelvetései máig nem veszítettek érvényességükből.
Talán fellépésének volt köszönhető, hogy – az eredeti tervekkel ellentétben – résztvevője lehetett a piknik helyszínén az egykori résztvevőkkel rendezett pódiumbeszélgetésnek is. Több soproni szervező társaságában a négy jelen lévő debreceni közül ő kapott meghívást arra a díszebédre is, amelyet a piknik idején nyolc éves Gulyás Gergely, a Parlament mai alelnöke adott a konferencia vendégeinek tiszteletére.
Sopron polgármestere a 20. és a 25. évfordulóra is elküldte meghívását Debrecen vezetőjének. A város sem akkor, sem most nem képviseltette magát a nemzetközi figyelem középpontjában álló, a magyar közmédia által is folyamatos figyelemmel kísért megemlékezésen. Nem így néhány soproni szervező: egyikük, felismerve a közreműködésében rejlő előnyöket, saját vállalkozásban három nyelvű, fotókkal illusztrált kiadványban hozta forgalomba visszaemlékezését. Ami máris hivatkozási pont a történteket elemző munkákban.
Ha a történészek a 25. évfordulós megemlékezések dokumentációja és médiavisszhangja alapján akarnák a Páneurópai Piknik történetét rekonstruálni, akkor abban csak érintőlegesen esne szó Debrecen egykori szerepéről. Az egyensúly felborult, a két város civil szervezeteinek összefogásával létrejött találkozó utóéletében Sopron került előtérbe. Ami, túl azon, hogy egyoldalú megvilágításba helyezi az eseményeket, ellentétes Debrecen érdekeivel is.
Huszonöt év már eltelt – ideje, hogy lépjen egyet az ősi város.
(Hajdú-bihari Napló, 2014)