Húsz millió

 

Pártügyben ismét Debrecenben járt a minap Gál Zoltán, az MSZP tagja, aki az alkalmat újfent megragadta arra, hogy sajtótájékoztatón az országos politika aktuális kérdéseiről is kifejtse nézeteit.

Ennek keretében kitért arra, hogy a volt MDF-es frakció kettészakadása miatt meg­alakuló új MDNP-csoport létrehozása a törvényes előírások értelmében 20 millió forintba kerül, erre az országgyűlésnek nincsen pénze, tehát a költség­vetési tartalékot kell hozzá igénybe venni.

Gál Zoltán a munkásmozgalomban edzett, tapasztalt poli­tikus, semmi okunk nincs felté­telezni, hogy nem tudja, mit be­szél. Ezért kénytelen vagyunk arra következtetni, hogy a lát­szó­lag ártatlan kijelentés szándékos megnyilvánulás volt a szocia­lista politikus, amúgy az Or­szággyűlés elnöke részéről. Üzenete egyértelmű: vigyázat, itt az állampolgárok bőrére megy a játék, lám, az új (ellenzéki) frakció létrejötte mekkora összeget emészt fel, miközben súlyos gazdasági nehézségekkel küzd az ország.

Értjük a beszédet. Természetesen így is lehet játszani, ilyen finom eszközökkel han­gula­tot kelteni az amúgy is megosztott s tovább osztódó ellenzék ellenében, a politiká­ból amúgy is kiábrándult lakosság körében. Megkérdezzük: ilyen nagy bajban van az MSZP, hogy efféle eszközökre van szüksége? Vagy ellenkezőleg, olyannyira pozícióban érzi magát, hogy már ilyen mélyütéseket is megenged magának?

Azzal Gál Zoltánnak is tisztában kell lennie - hiszen egy ideje ebben a konstrukcióban te­vékenykedik -, hogy demok­ratikus rendszerekben a politikai pártok közvetítik az állam­pol­gárok akaratát, s hogy a létező államformák közül a demok­rácia a legköltségesebb és a leg­inkább időigényes. Ahány párt van, annyit kell ilyen-olyan formában eltartani. Lehet, hogy Gál Zoltánnak nosztalgiája van ama idő iránt, amikor egyetlen párt zsebelte be Magyar­or­szágon az adófizetők által megter­melt milliárdokat, mindenesetre némi önvizsgálatot ta­núsítva elmerenghetne azon is, hogy mekkora kárral járt az országnak a mostani parlament által hozott, majd azon melegében mó­dosított törvények sora, hogy az orosz olajügyletek szerteágazó érdekeltségein elúszó állami milliárdokról ne ejtsünk szót.

Nem árt tehát az elővigyázat, mert még akad olyan dema­góg, aki felteszi a kérdést, hogy vajon a nyilatkozó az MSZP benzinköltségén, vagy netán a polgárok adójából fenntartott Országgyűlés hivatali gépkocsiján érkezett-e vidéki (párt)-kiruccanásának és sajtótá­jé­koz­ta­tójának színhelyére...

(Hajdú-Bihari Nap, 1996)