Jó szomszédság

 

Ritka nap virradt ma Deb­recenre: külföldi államférfi tesz látogatást a cívisváros­ban. Franz Vranitzky ma­gyarországi útjának egyik, talán fő célja az, hogy kife­jezésre juttassa, az osztrák befektetők nem akarnak megállni a Dunánál, érdekli őket a kelet-magyarországi régió is.

Vigasztaló injekció ez a lá­togatás az ország kettészaka­dása miatt egyre keserűbb jövőre számító térség politi­kusainak és üzletemberei­nek. Hiszen a külföldi befek­tetések túlnyomó többsége eddig a Dunántúlt gyarapí­totta, a Tiszántúlra csak morzsák jutottak. No persze, a tőke nem területfejlesztési, főleg nem érzelmi szempon­tok szerint terjeszkedik, ha­nem például az infrastruktú­ra fejlettsége határozza meg érdeklődését. S ember legyen a talpán az a nyugati vállal­kozó, aki, ha felméri Kelet-Magyarország közlekedési viszonyait, kitart befektetési tervei mellett.

Ma már világosan látszik: ha nem sikerül repülőterét életre galvanizálnia, Debre­cen menthetetlenül lemarad a fejlődésért folytatott egyre kíméletlenebb versenyben. Márpedig en­nek kevés jele látszik: a városi önkormány­zat döntésképességét évek óta kicsinyes és önös pártér­dekek béklyózzák meg, a megyei önkormányzat a te­rületfejlesztési tervezést ille­tően békésen szunyókál, mi­közben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza - az ország „legfejletlenebb" vidéke - olyan eredménye­sen dolgozta ki távlati fej­lesztési tervét, és lobbi­zott a központi támogatásért, hogy pillanatokon belül le­körözi (ha már le nem kö­rözte) Hajdú-Bihart és ha­gyományaira oly büszke székhelyét.

Az osztrák kancellár láto­gatása tehát ébresztő jelzés is a megye uralkodó elitjé­nek. Ideje észrevenniük, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, de a játék nagyobb tétre megy, s ez a tét a jövő: az ő gyerme­keik, unokáik jövője is. Üd­vözöljük hát megyénkben Franz Vra­nitzky urat, és nem ünneprontásból, ha­nem történelmi tapasztala­taink alapján azt kívánjuk ne­ki, amit önmagunknak: ne ő legyen az egyedüli fecs­ke ezen a vidéken.

(Hajdú-Bihari Nap, 1996)