Jó szomszédság
Ritka nap virradt ma Debrecenre: külföldi államférfi tesz látogatást a cívisvárosban. Franz Vranitzky magyarországi útjának egyik, talán fő célja az, hogy kifejezésre juttassa, az osztrák befektetők nem akarnak megállni a Dunánál, érdekli őket a kelet-magyarországi régió is.
Vigasztaló injekció ez a látogatás az ország kettészakadása miatt egyre keserűbb jövőre számító térség politikusainak és üzletembereinek. Hiszen a külföldi befektetések túlnyomó többsége eddig a Dunántúlt gyarapította, a Tiszántúlra csak morzsák jutottak. No persze, a tőke nem területfejlesztési, főleg nem érzelmi szempontok szerint terjeszkedik, hanem például az infrastruktúra fejlettsége határozza meg érdeklődését. S ember legyen a talpán az a nyugati vállalkozó, aki, ha felméri Kelet-Magyarország közlekedési viszonyait, kitart befektetési tervei mellett.
Ma már világosan látszik: ha nem sikerül repülőterét életre galvanizálnia, Debrecen menthetetlenül lemarad a fejlődésért folytatott egyre kíméletlenebb versenyben. Márpedig ennek kevés jele látszik: a városi önkormányzat döntésképességét évek óta kicsinyes és önös pártérdekek béklyózzák meg, a megyei önkormányzat a területfejlesztési tervezést illetően békésen szunyókál, miközben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza - az ország „legfejletlenebb" vidéke - olyan eredményesen dolgozta ki távlati fejlesztési tervét, és lobbizott a központi támogatásért, hogy pillanatokon belül lekörözi (ha már le nem körözte) Hajdú-Bihart és hagyományaira oly büszke székhelyét.
Az osztrák kancellár látogatása tehát ébresztő jelzés is a megye uralkodó elitjének. Ideje észrevenniük, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, de a játék nagyobb tétre megy, s ez a tét a jövő: az ő gyermekeik, unokáik jövője is. Üdvözöljük hát megyénkben Franz Vranitzky urat, és nem ünneprontásból, hanem történelmi tapasztalataink alapján azt kívánjuk neki, amit önmagunknak: ne ő legyen az egyedüli fecske ezen a vidéken.
(Hajdú-Bihari Nap, 1996)