Mennyből a miniszterelnök
Hét ágra sütött a nap, amikor Horn Gyula magyar miniszterelnök kecses helikoptere Balmazújváros földjére ereszkedett. Alant már várta őt a város apraja és nagyja, de inkább a nagyja: a körzet országgyűlési képviselője, elöljárók, a szocialista párt helyi és megyei politikusai, és jó néhány arc a régmúlt időkből.
Nagy nap volt ez Hajdú–Bihar megyében: a kormány több minisztere, államtitkárok, a szocialista párt elnökségének tagjai jól megtervezett stratégia alapján Püspökladánytól Hajdúhadházig, Komáditól Polgárig valósággal megszállták a térséget. Szombat lévén nem kis teljesítmény volt ez a nagyobbik kormányzópárt élcsapatától, s a települések érintett vezetői is nyilván örömmel áldozták fel pihenőnapjukat, hogy – ha röviden is – eszmét cserélhessenek a foglalkoztatottság, a szociálpolitika, a mezőgazdaság, a területfejlesztés aktuális kérdéseiről. Buzgón követték az eseményeket a sajtó és a média riporterei, fotósai, operatőrei is, hiszen nem mindennapi, hogy magas párt- és kormánybeosztást viselők ilyen nagy számban tegyék tisztüket az ország nyugati részétől egyre távolabb kerülő régiónkban.
Vélhetően megcsappant az újvárosi Giovanni pizzéria forgalma, amikor a miniszterelnök és ekkorra idesereglett kísérete belépett a valaha jobb napokat megélt művelődési központ zsúfolásig telt színháztermébe. Naptól, széltől, kétkezi munkától cserzett bőrű érdeklődők foglaltak helyet a kultúra házának székein, és a közönséget nem kellett sokáig kapacitálni, jöttek a kérdések sorban. A sajtósok kihegyezett tollakkal követték a fejleményeket, hátha megint mond valami váratlanul nagyot a miniszterelnök, amit aztán másnap nem győz helyre tenni a kabinetiroda – ám a meglepetés ezúttal elmaradt (hacsak az áremelkedést ellentételező nyugdíjfolyósítás tervezett bevezetését nem tekintjük annak).
Horn Gyula beszélt, beszélt – bár néha olyan érzése támadt a hallgatónak, mintha valami akadályozná a nyelve forgását –, és a publikum a ciklus felén megtudhatta, milyen nehéz ennek a kormánynak a helyzete, mennyire fájdalmas megtenniük a szükséges lépéseket, de az úton mégis végig fognak menni. Az sem ingatta meg a miniszterelnököt, amikor valaki az általa nem ismert Vérszerződés egyik, a javak igazságos elosztására vonatkozó pontját idézte. „Az legyen a legnagyobb bajunk, hogy nem tudjuk, mi van a Vérszerződésben " – jegyezte meg erre a kormányfő lefegyverző közvetlenséggel. A nép, az istenadta, vele született jólneveltsége okán megtapsolta a szónokot, aztán jó óra teltével igyekezett mindenki a maga dolgára.
A szocialista pártiak is mentek a dolgukra: a sportcsarnokban négyszáz személyre főzött birkapörkölt várta őket. A vöröslő égitest már rég lenyugodott, amikor a sikeres program végén a miniszterelnöki helikopter ismét a magasba emelkedett. Jó érzés volt tudni: olyanok ültek rajta, akiknek nem térkép e táj.
(Hajdú–Bihari Nap, 1996)