Osztódás

Dolgos hétvégét zártak a magyar parlamenti pártok: egy kivétellel gyűlésezéssel töltötték a pi­henésre szánható időt. A legnagyobb érdeklődés a legnagyobb sajtókampánnyal be­haran­go­zott eseményt, az MDF rendkívüli országos gyűlé­sét kísérte.

Megint történt valami Hunniá­ban: az egykori vezető kormánypárt dűlőre vitte belső vitáját, s a döntés - mint elhangzott - nemcsak a párt, hanem az ország sorsának alakulására is hatással lehet.

Korai volna még az ítélkezés, elhamarkodott volna azt ál­lítani, hogy a Lezsák Sándor pártelnök nevével fémjelzett ún. nemzeti radikális vonal győzelme az MDF megszűnését jelenti. Az MDF-ét abban a hármas egységben, amivé a párt Antall József miniszterelnök keze alatt formálódott. Tény viszont, hogy a Szabó Iván frakcióvezető áltat jegyzett ún. nemzeti li­berális csoport tagjai nem vállaltak szerepet az új elnökség­ben, s a kisebbségben maradók külön tanácskozásra gyűltek össze a követendő lépések megbeszélésére. Nem téveszthetjük szem elől azt sem, hogy a múlt héten Budapesten Mádl Ferenc elnökletével megalakult polgári egyesület új párt csíráját hor­dozza magában, és híresztelések szerint minden ellenzéki párt parlamenti frakciójában ugrásra készen áll hat-nyolc képvi­selő az új politikai tömörülés zászlóbontására. Mindeközben az FKGP és a KDNP vezetői sem tétlenkedtek, siettek bejelen­teni, hogy Lezsák győzelme megnyitotta az utat a szorosabb három- vagy négypárti együt­tműködés előtt.

Forrong tehát a jobboldal, ám ennek híre feltehetőleg in­kább megnyugvással, mint aggo­da­lommal tölti el a kormány­koalíció pártjainak elemzőit. Hiszen meghiúsult a jobbközép erők összefogása, s az MSZP vezette baloldallal legkevesebb két másik politikai csoportosulásnak, a radikális és liberális nem­zeti erőknek kell felvenniük a harcot a következő választáson. Ugyanakkor az sem kétséges, az egységesülő MDF egyensúlyt teremthet a radikálisok táborá­ban, s az önállóságának megőr­zését hangsúlyozó kereszténydemokratákkal együtt csökkent­heti a leendő szövetségben a kisgazdák túlsúlyát. Ezzel párhuzamo­san kikristályosodhat a jobbközép másik pólusa, a mérsékelt, ám nemzeti liberális eszméket vallók tábora. Ez a fej­lemény alig­hanem keresztülhúzza azok számítását,  akik a Kis János által meghirdetett stra­tégia értelmében arra számítottak, hogy az SZDSZ időben kiugrik a kormányból, és az egy­mást felemésztő jobboldali erők helyére benyomulva ezúttal mint igazi jobbkö­zép párt indul versenybe a szavazók kegyeiért.

Az elmúlt hétvégén megtörtént tehát az, ami már régóta érett: elvált egymástól ág és le­vél. Tisztult a kép, a politiká­tól megcsömörlött állampolgárok világosabban láthatnak. Esély mutatkozik arra, hogy a kampány végén nem ideologi­kus, hanem pontosan megfogalmazott, valós társadalmi ér­dekeket kifejező, igazi politikai alternatívát kínáló progra­mok között fe­lelősen választhat az ország lakossága. Ez ugyanis a demokrácia működésének alapfeltétele.

(Hajdú-Bihari Nap, 1996)