Tragédia
A Mercedes nagy lendülettel robogott a város irányába. Reggel nyolc órakor indult el Münchenből, s délután ötre célhoz kellett érnie, mert vezetőjének konzultációja volt diákjaival. Második éve ingázik otthona és munkahelye között, kéthetenként teszi meg a több mint ezer kilométeres távolságot, hogy feleségét és két kis gyermekét meglátogassa.
Eredetileg csak egy évre vállalt munkát a magyar városban, de nagyon megkedvelte új környezetét, az embereket, tanítványait. Nyelvórákat adott az egyetemen, több középiskolában, s mindenütt szerették közvetlenségéért, életvidámságáért, szakmai odaadásáért. Növendékei egyenesen rajongtak érte, ezért sem akart elkésni a találkozóról. Máskor mindig több időt szánt az útra – a biztonság miatt vette ezt a nagy kocsit is –, de kollégái este váratlanul meglátogatták.
Tíz perc volt hátra a megbeszélt időpontig, amikor a város határához ért. Megkönnyebbülve lazított egyet biztonsági övén, kinyújtóztatta elmerevedett végtagjait, és vidám dalt kezdett fütyörészni. Az út itt már lejt, teljes panorámában látszanak a városszél hatalmas lakótelepeinek fényei. Sötétedett, a szembejövő autók vezetői is sorban felkapcsolták lámpájukat.
Éppen megpillantotta a városhatárt jelző táblát, amikor egy bekötőútról balról nagy ívben hatalmas pótkocsis IFA teherautó kezdett ráfordulni előtte az útra. Nem vette volna észre őt? Vagy nem érzékelte a Mercedes sebességét? Nem sokat töprengett a kérdésen, hanem úgy, ahogy otthon, Németországban előírja az egyezményes jel, automatikusan villogni kezdett reflektorával: vigyázat, jövök! A teherautó azonban nem fékezett. Itt, Magyarországon a villogás az udvariasság gesztusa: tessék, öné az elsőbbség.
Másodpercek alatt történt. A személyautó hatalmas sebességgel belerohant a nagy járműbe, s a vontatót a pótkocsival összekötő rúd szinte leborotválta a felső részét. A teherautó az óriási csattanásra állt meg; sofőrje azt sem tudta, mi történt. Csak a Mercedes lámpája villogott hosszú percekig a sötétben. Nyugat felé, amerről érkezett...
(Hajdú-bihari Napló, 1992)