Amerikából nézve nagy ügy a tagság

1956 és 1990 után most harmadszor kerülhet az ország a hírek élére

„Washington nem világváros, ugyanakkor mégis a világ leg­fon­tosabb városa. Ott hozzák meg az igazi döntéseket. És ez állandóan érződik, benne van a levegőben."

Mindezt Turi Gábor, a Magyar Köztársaság Washingtoni Nagykövetségének tanácsosa, sajtóattaséja - lapunk korábbi szerkesztője - mondta a Naplónak, amikor az amerikai főváros életéről, valamint arról is kérdeztük, hogy az amerikai politikai elit miként vélekedik az újdon­sült NATO-tag Magyarországról.

Egynapi csoda

Az elmúlt hónapok magyar vonatkozású washingtoni történéseivel kapcsolatban Turi Gábor elmondta, hogy Orbán Viktor látogatása Bill Clintonnál számunkra ugyan kiemelkedő fon­tossággal bírt, ám a lapok általában csak a diplomáciai híreik között említik a kormányfői munkalátogatásokat. A kormányfői látogatás csak akkor téma, ha az adott ország és az Egyesült Államok között, vagy az adott országban valami rendkívüli esemény zajlik. Arra ugyanis az egyáltalán nem protokollszempontok alapján működő amerikai sajtó „fel tudja fűzni" az egész látogatást.

Más az, amikor olyan államfői látogatásról van szó, mint amilyen Göncz Árpádé volt. Ez nagy kitüntetés, hiszen évente csupán öt-hat ilyen látogatást szerveznek a Fehér Házban. Részben Göncz Árpád ellenzéki tevékenységét, részben pedig az országnak a rendszerváltás óta megtett útját ismerték el a meghívással. A magyar államfő tiszteletére rendezett vacsoráról mind a Washington Post, mind pedig a Washington Times terjedelmes cikkben számolt be, közölve a meghívottak teljes névsorát, sőt a menüt és a ruhákat is.

„A NATO-csatlakozás előtt, alatt és után igenis téma volt az amerikai sajtóban Ma­gyar­ország: 1956 és 1990 után most harmadszor kerülhettünk az amerikai újságok címlapjára és a tévétudósítások élére. Ez a csoda egy napig tartott, ám azóta is emlegetnek minket. A jugo­szláviai konfliktus kapcsán például elsősorban Magyarország válhatott témává, főleg a közelsége folytán" - emlékezett Turi Gábor. A tanácsos szerint az amerikai politikai elit és a magyar közvélemény másként ítéli meg a csatlakozást. Nagyobb horderejű eseménynek tűnt kintről a NATO-tagság elnyerése, mint ahogy azt a magyar lakosság feldolgozta.

Sikerre ítélve

„Elsődlegesen a gazdasági eredményeket nézik egy ország megítélésekor az amerikaiak, mert fontos a befektetői bizalom.

Az ország gazdasági teljesítménye, a felfelé ívelő pálya onnan nézve úgy látszik: sikerre van ítélve" - tapasztalta Turi Gábor, aki szerint bár kényes volt az egyensúly, de az ország jól vizsgázott a Jugoszlávia elleni NATO-akcióban. „Úgy kellett helyt­állni és megfelelni a tagságból eredő kötelezettségeknek, hogy közben érzékeltessük Ame­ri­kában is a vajdasági magyarságot érintő veszélyeket - fogalmazott a tanácsos. - Ez sikerült, sőt, bármilyen szomorú kimondani, de a háború lehetőséget adott arra, hogy az amerikaiak széles körében egyáltalán tudatosuljon a vajdasági magyarság léte."

Az átlag amerikai világképe

„Az Amerikai Egyesült Államok irgalmatlanul nagy ország, egy élet nem elég ahhoz, hogy valaki mind az ötven államot végigutazza. Az amerikaiak épp ezért - ellentétben a Kis kelet-közép-európai államokkal - nem szorulnak rá, hogy vigyázó szemeiket mindig a nagyvilágra vessék. A sorsuk nem attól függ, hogy mi történik Csehországban vagy Thaiföldön. Sokkal inkább fordítva van ez.

Az átlag amerikai a maga életét éli, a maga problémáival foglalkozik, nem törekszik világhatalmi státusra, és a horizontja sokszor a saját államának a határáig sem terjed. Hol van akkor ehhez Európa? Nem véletlen, hogy még két hónappal a háború kitörése után is minden tudósítás azzal kezdődött, hogy megemlítették: hol is van Koszovó. Van itt egy tehetetlenségi nyomaték. Ez egy borzalmasan nagyméretű ország, hallatlanul nagy gazdasági potenciállal. A világ Amerika-ellenessége részben ennek a nagyhatalmi státusnak szól, részben pedig az amerikai tömegkultúra terjeszkedésének. De Hollywood például nem tud mit tenni az ellen, hogy nagy legyen. Amíg nálunk egy játékfilmre háromszázezer néző jut, addig ott száz­millió. Eleve olyan méretekkel tudnak előállni, mint sehol máshol a világon. Önfenntartó, öngeneráló mechanizmus ez, és nemigen lehet belőle kilépni."

(Hajdú-bihari Napló, 1999)