Angliából nézve (Siklós István)

Siklós István 1936-ban született, Hajdúböszörményben járt gimnáziumba, 1956-ban került Angliába. Előbb a Keleti Nyelvek Főiskoláján szanszkritul tanult, majd, miután rájött arra, hogy a távol-keleti világ tanulmányozása elszakítja szülőhazájától, tájékozódásában tudatosan Ma­gyarország felé fordult. Így került a nagy tekintélyű BBC magyar osztályára, melynek 1980 óta vezetője. Író, költő, publicista, több kötete jelent meg. Nemrégiben Magyarországon járt, akkor adta az alábbi interjút lapunk számára.

• Anglia és Magyarország viszonya sokáig feszült volt, a magyar sajtó a legutóbbi időkig sötét képet festett a szigetország munkanélküliséggel terhes hétköznapjairól, konzervatív po­li­tikai irányvonaláról. Hogyan látszik onnan a mi országunk, és különösképpen, miként értékelik az itt kibontakozó társadalmi folyamatokat?

– Ami a nagy-britanniai közvéleményt illeti, nehéz azt mondani, hogy ismeri, vagy nem ismeri a magyarországi fejleményeket, hiszen mint minden nyugati fogyasztói társadalom, kicsit befelé fordul, saját gondjaival, emelkedésével van elfoglalva. De ez a természetes. Annak alapján, amit a nagy lapok és a komoly televíziós műsorok vagy a rádió nyújtanak, az átlag angol tájékozott lehet arról, hogy Magyarországon történelmi időket élnek az emberek. Ami a művelt nagyközönséget, a befolyásos személyeket vagy a politikusokat illeti, ők figyelő szemüket nagyon is Magyarországra vetik, mert az itteni változásoktól remélik egész Kelet-Európa sorsának javulását. Margaret Thatcher miniszterelnök jelen volt azon a fesztiválnyitó fogadáson, amit Pozsgay Imre tiszteletére rendeztek a Barbican kultúrközpontban. Beszédéből kiderült, hogy ő és kormánya milyen odaadással támogatják Magyarország harcát a szabad­ságért, a függetlenségért és a piacgazdaság megteremtéséért.

• Milyen közvetlen érdeke fűződik ehhez Nagy-Britanniának?

– Anglia sorsa, szerepe Európában van, s a kontinenshez tartozónak érzi Magyarországot, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát, Bulgáriát és bizonyos értelemben még a Szov­jetuniót is. Ennek az összetartozásnak a gondolatát Thatcher is megfogalmazta, mindazonáltal éber szemmel figyeli a Szovjetuniót mint olyan országot, amely eddig a legjobban veszé­lyeztette, s ha nem változik, továbbra is veszélyezteti Európát. Mivel Anglia Európa sorsában osztozik, a miniszterelnök felismerte, hogy milyen nagy fontossága van mindannak, ami Kelet-Európában történik.

• Történelmi realitásként értékeik Angliában azt, hogy Magyarország a szovjet érdek­szfé­rában van, vagy szuverén országként kezelnek bennünket? Megmásíthatatlannak tartják-e az európai status quót?

– Semmiképpen nem tartják annak. Anglia minden törekvése arra irányul, hogy Magyar­ország is a szabad, független és gazdaságilag jól működő Európához tartozzon. Erre a magyar politikusok kezdeményezései bíztató jelekkel szolgálnak. Tudomásul kell vennünk, hogy az angol kormánynak, mindenekelőtt Margaret Thatcher kitartó, szívós erőfeszítéseinek köszön­hető Magyarország és az Európai Közösség kapcsolatainak rendeződése. Nagy nyereség Ma­gyarország számára, hogy Mrs. Thatcher nemcsak a szabadságszerető magyar népet támogatja, hanem igazi szeretettel fordul Magyarország felé, mert kulturális értékeit is nagyra becsüli. Említett beszédében olyan elismeréssel szólt Bartók Béla zenéjéről, amilyet angol politikus még soha nem tanúsított magyar kulturális termék iránt.

• Ez a figyelem és segítőkészség mennyiben van összefüggésben a magyar társadalmi berendezkedés átalakításának szorgalmazásával?

– Amikor az angol politikusok a szabadságtörekvésekről beszélnek, elsősorban a több­pártrendszer bevezetésére gondolnak. E nélkül elfogadhatatlan Magyarország jelenléte Nyugat-Európában.

• Angliában jelentős magyar emigráció él, közülük többen vezető pozíciókat töltenek be. Milyen hatást képes gyakorolni az emigráció az ottani politikai gondolkodás alakulására; egyáltalán, milyen ma a magyarok viszonya az óhazához?

– A magyar emigráció nem igazán jól szervezett a szigetországban. Honfitársaink első­sorban magánszemélyekként – egyetemi tanárokként, hírközlő szervek munkatársaiként, befo­lyásos üzletemberekként – érvényesülnek az angol társadalomban. A szervezett tevékenységnél jelentősebb az egyéni jelenlétük, amely révén reálisabb, valósabb kép alakul ki a mai Magyar­országról. Talán soha nem volt annyi jóindulat az emberekben Magyarország iránt, mint 1956-tól kezdődően napjainkig. Ennek magyarázata 1956-ban, vagyis a forradalomban keresendő. A nyugati világot megrendítette az az erőfeszítés, amelyet Magyarország tett szabadsága kiví­vásáért; és az a dicsőséges győzelem, amellyel azt néhány napra megteremtette.

• A Magyarországról alkotott itthoni kép formálásában nem elhanyagolható szerepe volt és van a BBC magyar nyelvű adásainak. A hazai hallgatók talán ennek a rádiónak a híradásait tisztelik a legjobban tényszerűségük, tárgyilagosságuk miatt.

– Ez a törekvés minden angol hírközlő szervre és komoly lapra érvényes. Jellemző, hogy a The Times nem a konzervatív párt lapja; bizonyos kérdésekben bírálja, bizonyosakban támo­gatja a pártot. Angliában nem képzelhető el politikailag igazán elkötelezett, pártatlanságra képtelen újságírás. Ez az angol szemléletmódból, a társadalmi felfogásból és elvárásból kö­vetkezik, amit a BBC a zászlajára tűzve képvisel. Ez nem más, mint a pártatlanság, a méltá­nyosság, a mindenkori civilizált hangvétel, a személyeskedéstől mentes bírálat. Legyünk persze igazságosak: ezt nem könnyű mindig érvényesíteni. Ami a BBC-t illeti, hírszolgálatának erős­sége az, hogy mindenütt képzett tudósítója van, s így megbízható forrásból szerzi értesüléseit. Ha olyan helyről érkezik hír, ahol nincs saját tudósító, akkor két különálló hírügynökségnek kell azt megerősíteni ahhoz, hogy a BBC elfogadja hitelesnek.

• Feltételezem, hogy ezek a követelmények a magyar osztály munkatársaira is vonat­koznak.

– Természetesen. Ők nem lelkes hazafiak, hanem ugyanúgy elfogadják ezeket az íratlan szabályokat, mint a többi dolgozó. A magyar osztálynak is erőssége és a munkatársak biz­tonságérzetének alapja az, hogy ilyen hatalmas, tekintélyes szervezethez tartoznak, amely az 1956-os forradalomról épp olyan tárgyilagosan tudósított, mint teszi azt az 1989-es csendes forradalom esetében.

• A változásokat latolgatva itthon kettős félelem munkál a gondolkodó polgárokban: egy­részt a gazdasági összeomlástól, másrészt a nemzeti konfrontációtól tartanak. Angliából nézve látszik-e megoldás lehetősége?

– Igen, a leghatározottabban. Oda nem jut el a személyi ellentétek, a kicsinyes torzsal­kodások híre, de ami látható, az a kibontakozást illetően bíztató. Azt hiszem, nincs más út. Legyenek összeütközések szavakban, de ne a cselekedetekben, mert az nem megoldás. 1956 bebizonyította, hogy fegyverrel csak tönkretenni lehet az országot, nem pedig megmenteni. Az ma nem lehet megoldás, amit a Szovjetunió beavatkozása jelentett akkor. Azt viszont elkép­zelhetetlennek tartom, hogy polgárháborús összecsapások legyenek Magyarországon. Közvet­len környezetemben – és Angliában általában – erről senki nem beszél. Ezt itthon emlegetik gyakrabban a munkásőrséggel és a karhatalommal kapcsolatban, de úgy gondolom, a munkásőr is meg a karhatalmista is magyar ember, és nem akarhatják Magyarország pusztulását.

• Önnek legyen igaza. Köszönöm a beszélgetést.

(ÚTON, 1989)