Anyanyelven Amerikában
Debreceni vendégek és fellépők New Brunswickban, a 35. Magyar Fesztiválon
Alig egy óra az út a Pennsylvania állomástól New Brunswickig. A New Yorktól délnyugatra fekvő kisvárost egykor döntően magyarok és írek népesítették be. Akadtak utcái, például a Somerset Avenue, amelyen évtizedekig csak magyar feliratok voltak olvashatók. Az utca ma is megvan, de a 45-ös és 56-os magyarok egy része már kihalt vagy elköltözött, a belvárost a közép-amerikai bevándorlók vették birtokukba.
A két magyar templom – egyik református, másik katolikus – azonban még áll, itt épült fel a magyar rendezvények törzshelyéül szolgáló Magyar Amerikai Atlétikai Klub (HAAC) kétszintes épülete, pár száz méterrel arrébb pedig az Amerikai Magyar Alapítvány szolidan tekintélyes központja és múzeuma. Az egyik kereszteződésben az 1956-os forradalom előtt tisztelgő emlékmű áll, előtte földbe szúrt plakát: 35. Magyar Fesztivál, 2010. június 5.
A keleti part legjelentősebb magyar rendezvényének felvonulása 11 órakor indul a múzeumtól. Elől egyenruhás kiscserkészek viszik az alapítvány tábláját, mögöttük helyi magyar szervezetek vezetői, magyarországi, kanadai, kaliforniai magyar néptánccsoportok és az ország különböző részeiből érkezett érdeklődők sorakoznak. A pár száz fős menet a református templom elé vonul, ahol a helyi dalárda vezetésével előbb a magyar, majd az amerikai himnuszt éneklik el. A lépcső tetején Molnár J. Ágoston professzor, az alapítvány elnöke, James Cahill polgármester, Földvári Gábor New York-i főkonzul-helyettes, majd cserkészvezetők, helyi aktivisták köszöntik a jelenlévőket, köztük a debreceni küldöttséget. Az idei seregszemlét két évforduló teszi ünnepivé: 100 éves a magyar cserkészmozgalom, és 20 éve lépett testvérvárosi kapcsolatra New Brunswick Debrecennel. Utóbbi kezdeményezés az amerikai féltől indult ki: olyan partnert kerestek, amelynek egyeteme és gyógyszergyártó cége is van. Az ünnepre a mindkét településsel testvéri kapcsolatot ápoló írországi Limerick megye vezetői is eljöttek.
A Somerset Avenue eme szakasza és a keresztutcák lezárva, a fesztivál rendjét rendőr- és tűzoltó autók biztosítják. Kezdődik a népünnepély: sokfelé sátrak, alkalmi elárusítóhelyek, étel- és italpultok, a nagyérdemű fel-alá korzózik. Soha még ennyi - negyven - árus nem bérelt helyet az utcában. Pólók a Szózat kottájával, sapkák magyar címerrel, magyar könyvek, jelvények, CD-k, hazai ajándéktárgyak, magyar szervezetek bemutatkozó standjai. A töltött káposztát, sült kolbászt, flekkent, lángost, süteményeket árusító asztalok előtt sorok kígyóznak. Akárha otthon – azzal a különbséggel, hogy itt nem hivatásos büfések, hanem önkéntesek, lányok, asszonyok állnak az asztalok mögött. Napok óta dagasztják, kelesztik, sütik a tésztát, a húsos ételeket, járatják a léghűtést a református templomban, hogy tönkre ne menjenek a finomságok. Az utca házaiban élő latínók vágyakozva szagolják az illatokat. Az árak nem olcsók, a bevétel jótékonysági alapon a szervezeteké. kíváncsian Ha nem is a legnagyobb létszámú, de a legösszetartóbb, legszervezettebb a New Brunswick-i magyarság, mondják büszkén az érintettek.
Az itteni magyar egyesületek összefogásával szervezett fesztivál 16 oldalas, piros-fehér-zöld nyomatú műsorfüzet sokféle programot kínál. A cserkészotthonban például tábori fotókiállítás nyílt, és gyermekjátékokat szerveznek, a Szent László templomban népdalokat tanítanak, a Széchenyi Magyar Iskolában bábszínházi előadásokat tartanak, kézműves foglalkozásokat vezetnek, s hogy a jó kedv se maradjon el, az egyik utcai sátorban Papp Tivadar zenekara egész nap mulatós zenével szórakoztatja az arra járókat. Többen álldogálnak előttük.
Az izzasztó, párás hőség ellen a magyar klub nyújt menedéket – már annak, aki befér. A földszint és az emelet között fel-le hullámzik a tömeg, a bárpultok megközelíthetetlenek, a jegyre kapható adagokra hosszú perceket kell várni. Lent a magyar történeti kiállítás - nagy Magyarország! - tablói között időnként bemutatót tartanak a magyar címeres mezt viselő vívóegylet tagjai. Az emeleti, ételes pultokkal és vendégekkel zsúfolt nagy előadóterem színpadán néptánccsoportok váltják egymást. Az asztalok mellett magyar és amerikai - vagy hunglish - beszéd szavai keverednek.
Az Amerikai Magyar Alapítvány múzeumáig nem hallatszik el az utcai lárma. A földszinti kiállító-teremben jó esztendeje amerikai magyarok hagyatékából származó, gazdag népművészeti kiállítás látható, az emeleti könyvtárban és annak előterében pedig a Debreceni Egyetem könyvtárának gyűjteményét reprezentáló grafikai kiállítás nyílt meg ezen a napon. A debreceni intézmény az anyag kiküldésével járult hozzá a testvérvárosi évforduló megünnepléséhez. A kollekció a huszadik századi magyar grafika olyan kiemelkedő alkotóinak félszáz művét tartalmazza, mint Kondor Béla, Kass János, Gyulai Líviusz, Szász Endre, Gross Arnold, Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Würtz Ádám. A rézkarcokhoz az eligazodást segítő, színes leporellókat is küldött az egyetem. És jönnek a nézők: a hétköznapokon csendes épületet kiállításait látogatók százai keresik fel.
Délután öt órára, az alkonyati koncertre megtelik a múzeum udvarának nézőtérré átalakított parkolója is. A nap lebukik az épület mögött, sugarai már csak a parányi színpadra, a Debreceni Népi Együttes zenekarára, a táncosokra és a néhány számban közreműködő helyi Csűrdöngölő együttes muzsikusaira vetülnek. A műsor bejárja a Kárpát-medence magyarlakta tájait, a zenészek leleményesen váltogatják a tempós és lassú számokat. Felforrósodik a hangulat, a közönség is dalra fakad, amerikai és magyar szájból egyképpen szól az ének, eltűnnek a távolságok, nincs már az óceán sem, csak a megfoghatatlan, szívszorító érzés, együtt a közös zenében.
(Magyar Nemzet, 2010)
