Medvetánc

A lövedéket a déli szomszédunkban lőtték ki, de a találat a magyar légtérben érte a jugoszláv harci járművet.

A lezuha­nó roncsdarabok a tetemes kárnál is nagyobb riadalmat okoztak a határ men­ti magyar faluban, de feltehetőleg az or­szág távolabbi szegleteiben is. Ha ma­gyar halállal járt volna a délszláv belviszály, a személyes döbbenet erősítené meg érzésünket: a háború most már nemcsak a szomszédunkban, hanem ve­lünk is van.

Ez az esemény konkrét, kézzelfog­ható példával illusztrálja a közép-kelet­e-urópai orszá­gokban a status quo fel­bomlása nyomán kialakuló félelmet, és sajátos nyomatékot ad a magyar minisz­terelnök brüsszeli látogatásának. Riadt madarakként bújnak össze ezekben a hó­napokban a térség országai; Lengyel­ország, Cseh-Szlovákia és Magyarország egyforma kétségbeeséssel keresik meg­szerzett függetlenségük és szabadságuk biztosítékait. Levetették magukról a sztá­linizmus igáját, megteremtették a jogálla­miság és a demokrácia nyugati mér­cével hitelesíthető intézményrendszerét – és mégsem lehetnek nyugodtak a békés jövő, a gazdasági felemelkedés ígéreté­ben. Forr a világ, új indulatok törnek fel­színre a békésnek hitt kontinensen, és nem lehet tudni, hogy mi várható a lán­caikat rázó medvéktől.

Lehet-e úgy Európához csatlakozni, hogy közben kívül rekedünk annak biz­tonsági rend­szerén? Ez most a Nyuga­tot a Kelettől elválasztó ütközőzóna or­szágainak nagy dilemmája. A kérdést magyar és csen politikusok is feltették már illetékes helyen, és ami a NATO-t il­leti, meg is kapták rá az elutasító választ, ilyen egyértelműen: a szövetség ható­körének kiter­jesztése konzervatív fordu­latot válthat ki a Szovjetunióban. Bizony, a nyugati nagyhatalmak jobban tartanak a szovjet nukleáris fegyverek központi el­lenőrzésének fellazulásától, mint a közép-­kelet-európai országokat esetlegesen fenyegető restaurációs veszélytől.

És mégis, nekünk, kicsiknek nincs más választásunk, mint mondani a ma­gunkét, érvelni igazunk mellett, vállalni az értetlenséget és az elutasítást. A szom­szédunkban hánykolódnak a medvék, és csak annyi biztos: nem mi tartjuk markunkban a láncot.

(Hajdú-bihari Napló, 1991)