Naturandus

Még csak reggel fél kilenc van, de már olyan erő­sen tűz a nap, hogy a sátorban meg lehet fulladni a hőségtől. Háromkor ért véget az utolsó program itt, ezen az ausztriai zenei fesz­tiválon, én fél négykor bújtam hálózsákba, s alig ötórai alvás után menekül­nöm kell a szabad levegőre. Alig látok, dörzsölgetem szemeimet, aztán fogom a törülközőt, és indulok zuha­nyozni, hogy legalább magamhoz térjek.

Az alkalmi kempinget a kisváros tűzoltóegyletének gyakorlóterén alakították ki. WC gya­nánt egy mozgó alkalmatosság szolgál, víz pedig az ideiglenes csőrend­szerre szerelt csapokból csordogál. A zuhanyrózsákat a csövek két végére állították, s valami tarka pony­vával félig-meddig el is kerítették. Bandukolok a bal oldali felé, s már előre borzongok a hideg víz vár­ható hatásától. Belépek a ponyva mögé – aztán hir­telen azt sem tudom, hogy mit csináljak. Meztelen lány áll a vízsugár alatt, a szappanhabot öblíti le barnán fénylő bőréről.

Egyből felébredek, s fontolgatni kezdem a teendő­ket. Ha most innen kihátrálok, nevetség tárgya leszek. A túlsó zuhany felé pillantok: ott meg egy fiú és há­rom lány zuhanyozik ruhát­lanul. Nincs sok választá­som, hát veszem a lapot, illetve a fürdőruhát, s ma­gam is úgy állok a vízsugár alá. ahogyan a világra jöttem. A lány közben befejezte a tisztálkodást, elzár­ja a csapot, kimegy a ponyva elé, és törölgetni kezdi magáról a vizet. Legalább harmincán ücsörögnek, jönnek-mennek a közelében, de ő úgy tesz, mintha otthon volna a fürdőszobában. Mások lépnek a helyé­re, fiúk, lányok, s a világ legtermészetesebb módján szabadulnak meg ruháiktól, és áll­nak a csap alá.

Nem jártam még nudista strandon, valahogy eddig nem éreztem hozzá különösebb in­díttatást, bár nem vonom kétségbe az abban örömet lelők jogait sem. Itt azonban más a helyzet, ez egy amúgy szabályos kem­ping, ahol elvileg a megszokott viselkedés nor­mái volnának érvényesek. Ha a tisztálkodási lehető­ségek a megszokottak volnának. De nem azok. Itt, a szabad ég alatt eleve lehetetlen a nemek teljes elkü­lönülése – ha pedig úgyis belátni a másik zuhanyo­zóba, akkor valóban fölösleges a rejtőzködés. Úgy kezdődött, hogy valamely épeszű zuhanyozó felismerte a helyzet és megszokás között feszülő ellentétet, és le­vonta a megfelelő követ­keztetést: a nadrágját. Innen kezdve már logikusan következtek a fejlemények, az össznépi, meztelen fürdőzés.

Be kellett látnom, hogy nem tudok hatékony érve­ket felhozni a kialakuló naturális gya­korlat ellen. Ingben, gatyában nem lehet rendesen tisztálkodni, s ha már így alakult a dolog, inkább a tisztaságot vá­lasztom, mint a nadrágot. Zuhog rám a jeges víz, s én szappanozom az egyébként rejtett részeimet is. Aztán – mert ennyire hamar nem tudom levetkőzni minden megrögzöttségemet –, ismét belebújok a nadrágba. Vannak, akik ugyanezt teszik, de akadnak, akik to­vábbra is ruha nélkül maradnak, úgy járkálnak, cse­vegnek, heverésznek a táborban. Érdekes, hogy sem­milyen szexuális, erotikus tartalma nincs viselkedé­süknek. Idegenek va­gyunk egymásnak, mindenkinek van valamije, s ez természetes. Más kérdés, hogy me­lyik férfi meddig bír elfogulatlanul, mint absztrakt jelenséget szemlélni egy gömbölyded női formát. De hát persze ez a hely nem a szemlélődésé. Ha nem akarom, hogy engem bámuljanak, akkor én sem bá­mulhatok senkit. Olyan értelemben. Legfeljebb köl­csönkérhetem a szappanját, egy udvarias mosoly kí­séretében. Mert hiszen mosakodunk, mindannyian.

Másnap reggel már feszélyezettség nélkül lépek a zuhany alá, a harmadik nap pedig úgy veszem le a nadrágomat, mintha ez volna a világ legtermészete­sebb dolga. Mert itt az is. Csak ekkor jut eszembe, hogy mi történik azokkal, akiknek ez nehezükre esik. Mi van a szégyen­lősökkel, akik valamilyen oknál fogva nem akarják megmutatni magukat? Hiszen, mint ahogy nekünk a meztelenséghez, nekik ugyanúgy joguk van a szemérmességhez. Ők hol tisztálkodnak vajon?

Elhessegetem magamtól a gondolatot. Hiszen a többség s a körülmények úgyis eldöntötték a választ. Akik körülöttem vannak, magától értetődően visel­kednék és tisztálkodnak. Sze­mér­mesekkel nem talál­koztam.

Persze lehet, hogy azért, mert ők nem jöttek zuhanyozni.

(Hajdú-bihari Napló, 1984)