Optika

A magyar külpolitika volt tegnap terítéken a magyar országgyűlésben, s már a képviselői létszám – úgy 230 – is arra utalt, hogy túl nagy horgadásokra, zajos csörtékre aligha lehet számítani.

Így is történt, nem véletlenül fogalmazta meg Oláh Sándor, a kisgazdapárt vezérszónoka, hogy a külpolitika az az ágazat, amely stratégiai céljait tekintve nemzeti konszenzuson alapul, s amiben a kormányzat kétségkívül eredményeket tud felmutatni.

Jeszenszky Géza külügyminiszter átfogó, az új világpolitikai helyzetet, hazánk érdekeit és az egyes országokkal alakuló kapcsolatainkat elemző beszéde igazában véve nem talált cáfolatra vagy elutasításra. A szocialista párti Horn Gyula legfeljebb egyes hangsúlyokat nyo­matékosított, a Fidesz meglepően visszafogott és konstruktív javaslatokkal jelentkezett, és az SZDSZ-es Tamás Gáspár Miklósnak is csak néhány intellektuális oldalvágásra futotta koncepciózus kritika helyett. Sima, majdhogynem érdektelen eszmecsere folyt a parlament kedd délelőtti ülésszakán – de ezúttal nem hiányoltuk a pengevillogást, az érvek és ellenérvek látványos összecsapását. Az ország nemzetközi helyzete és követendő útja volt a téma, aminek megtárgyalása bizony nem tűri a pártgőzös vagdalkozást, az éretlen heccelődést.

Azt ugyanis hovatartozásától függetlenül mindenkinek látnia kell, hogy a magyar külpolitika lépései az utóbbi hónapokban határozottabbá, dinamikusabbá, és ami a lényeg, következetesen elvszerűvé váltak. Hazánk e felfordult világban fenyegetettségének tudatában sem megfélemlített pulikutyaként, hanem szuverén államként, aktív kezdeményezőként van jelen a világpolitikában. A magyar részről elhangzott, a történelmi folyamatok mély ismeretéről tanúskodó állásfoglalások, javaslatok nemcsak hogy meghallgatásra találnak a nemzetközi fórumokon, hanem kivívják a vezető nagyhatalmak elismerését. S ez olyan fejlemény, ami itthon is örömmel kell, hogy eltöltsön mindenkit, aki a nemzet boldogulását tartja szem előtt.

(Hajdú-bihari Napló, 1991)