Páneurópai Piknik, 1989 - 2004

A Magyar Demokrata Fórum első debreceni vezetőjeként, a helyi szervezet elnökségi tag­ja­ként 1989 januárjában magam is jelen voltam azon a Habsburg Ottóval az Aranybika Szálloda különtermében rendezett vacsorán, amely a szikrát adta ahhoz, hogy az MDF két tagjában, Mészáros Ferencben és Filep Máriában megfogalmazódjon a Páneurópai Piknik ter­ve.

Be kell ismernem, magam kétkedően viszonyultam az ötlethez, abban a szocialista időszak álla­milag mű­ködtetett békemozgalmához hasonló szellemiséget véltem felfedezni. Az események nem engem iga­zoltak. Akkor még senki nem sejtette, hogy az osztrák határnyitás, a keletnémet tu­ris­ták exo­dusa történelmi eseménnyé avatja a debreceni gondolatot. Olyan kezdemé­nyezéssé, amely a berlini fal leomlásának előzményeként, az Európa újraegyesüléséhez vezető folyamat fontos állo­má­saként él a történelmi tudatban.

Az 1998-2002. közötti időszakot a világpolitika központjában, Washingtonban töl­töt­tem, így közvetlen megfigyeléseket szerezhettem arról, hogy milyen mérleget von a kom­munizmus összeomlását érlelő 1989-es esztendő eseményeiről az amerikai közvélemény, je­lesül a tájékozódás és az értékítélet alakulására meghatározó befolyást gyakorló amerikai média. Tapasztalataim azt jelzik: ugyan sokunk emlékezetében pontosan rögzültek a kelet-európai átalakulás szimbolikus eseményei, találhatók még fehér foltok a kommunizmus vég­napjait ábrázoló politikai térképen.

Az Amerikai Egyesült Államokban napvilágot látott elemzések abban egységesnek mu­tatkoztak, hogy 1989-et 1945-höz, 1918-hoz vagy 1789-hez hasonló történelmi ese­mény­nek minősítették. Az általános vélekedés szerint ez az év nemcsak a Nyugat és Kelet szem­beállását kifejező hidegháború végét, hanem az Európa keleti felét és Ázsia egy részét rab­ságban tartó marxi-engelsi eszme alkonyát is elhozta. A bukást előidéző okok között a Szov­jetunió belső erodálódását, a tömb országaiban eluralkodó cinikus életszemléletet és a nyugatnak a kommunista ideológiát aláásó gazdasági fölényét nevezték meg. A változás szele Amerikát is megérintette, az Egyesült Államok lakóinak fejében az orosz agresszió elleni félelmet a demokratikus, kapitalista Kelettel kapcsolatos remény váltotta fel.

Mi volt a kelet-európai fordulat jellegzetes vonása amerikai nézőpontból? Az, hogy meglepően gyorsan és békésen zajlott le: 1989-et a történelem korábbi forradalmaitól a vér­nélküliség különbözteti meg. Míg 1789 jelképe a guillotin, 1989-é a kerekasztal volt. A fele­lősségre vonás és a leszámolás helyett, ami az események ellenkező kimenetele esetén való­színűsíthető lett volna, a kommunisták pártot alakíthattak, és indulhattak a demokratikus vá­lasztásokon. A korábbi nómenklatúra több helyütt, elsősorban a volt Szovjetunió 1991 után címkét cserélt, valójában a korábbi mechanizmusok szerint működő országaiban meg­őrizte hatalmát, Kelet-Közép-Európában pedig szabad választásokon visszaszerezte azt.

A változás előidézésében szerepet játszó személyiségek sorában Gorbacsovval kap­csolatban azt emelték ki a megfigyelők, amit nem tett. Nevezetesen, hogy lemondott az erő­szak alkalmazásáról, aminek következtében a vasfüggöny elkerülhetetlenül bekövetkező le­bontása vér nélkül ment végbe. A republikánus elemzők Ronald Reagan elnök szerepét hang­súlyozták: 1989-re a Szovjetunió minden tekintetben a tönk szélére jutott, aminek előidézé­sében döntőnek bizonyult az amerikai hadi potenciál fejlesztését szorgalmazó Reagan-dok­trína. Szempontunkból megjegyzendő, hogy a romániai felkelést felidéző és az ország át­alakulását taglaló elemzések – egy-két kivételtől eltekintve – nem tettek említést Tőkés Lász­ló szerepéről. A tárgyalásos magyar átalakulás egyéb eseményei, az ellenzéki kerekasztal, illetve a háromoldalú tárgyalások vitái és eredményei sem bizonyultak Amerikában említésre érdemes témának.

A berlini fal leomlásához és a hidegháború végéhez vezető folyamatról készült ese­ményjegyzékben mindenütt helyet kapott szeptember 11-e, az a nap, amikor Magyarország megnyitotta nyugati határát a német menekültek előtt. A leggyakoribb kronológia: Gorbacsov hatalomra kerülése, fél-szabad választások Lengyelországban, a magyar határnyitás, a berlini fal lebontása, a prágai bársonyos forradalom, a német egyesülés, a romániai felkelés, a varsói szerződés felbontása. Voltak megfigyelők, akik a magyar határnyitást tartották a vas­füg­gö­nyön keletkezett első repedésnek. Egyik-másik lap vezércikkben méltatta a magyarok "na­gyobb elismerést érdemlő, bátor tettét".

Az 1989-es fordulat óta eltelt időről a legtöbb írás megállapította, hogy az átalakulás fáj­dalmasan, földrajzi, történelmi és kulturális meghatározottságoktól vezérelve, országonként eltérő intenzitással és eredményességgel ment végbe, és igazában sehol nem fejeződött be. A váltással kapcsolatos remények nem teljesültek, emberek milliói lettek cinikusak az amerikai stílusú életformához fűződő várakozásaikat illetően. Az 1989-ben kiteljesedett folyamat leg­nagyobb eredménye az, hogy a nagyhatalmi versengés elmúltával mérséklődött a nukleáris holocaust veszélye, a Föld biztonságosabb hellyé vált, Keleten meghonosodott a demokrácia, s talajtalanná váltak a történelem revíziójára irányuló kísérletek.

Voltak elemzők, akik felvetették, hogy a hivatalos Amerika nem emlékezett meg mél­tóképpen 1989 évfordulójáról.  Ennek okát abban látták, hogy a nyolcvanas évekre az ame­ri­kai politikai elit jelentős része és a véleményformáló értelmiség megbékélt a kétpólusú vi­lággal és a Szovjetunió létével, és kényelmetlennek találta volna a szembesülést az események által meghaladott korábbi nézeteivel.

E rövid áttekintésből hiányzik egy időpont: 1989. augusztus 19-e, a Páneurópai Piknik napja. Pedig az esemény híre annak idején bejárta a világsajtót; mint angolul beszélő magam is több helyszíni interjút adtam a nagy televíziós társaságoknak. A kronológiák mégis a szep­tember 11-iki hivatalos határnyitást említik 1989 magyar szempontból legfontosabb ese­mé­nyeként. Látnivaló, 15 év kevés volt ahhoz, hogy a széles történelmi tudat részévé váljon a tény: szeptember 11. előzménye, kiváltó oka a Páneurópai Piknik volt.

Bennünket, egykori szervezőket büszkeséggel tölt el, hogy részünk lehetett a tör­té­nelmi jelentőségű találkozó előkészítésében és lebonyolításában. Akkori törekvéseink betel­je­sü­lésének tartjuk, hogy a debreceni gondolat 2004. május 1-jén Magyarország és még kilenc egykori szocialista ország Európai Uniós tagságának elnyerésével valósággá vált. Itt az idő, hogy ország-világ felismerje és méltányolja az ehhez vezető események, így a Páneurópai Piknik jelentőségét, az ötletet kihordó Debrecen város szerepét. A „szabadság városa” 1989-ben szövetségre lépett a „hűség városával” – de különös módon a figyelem homlokterében azóta nem a kezet nyújtó, hanem a fogadó fél áll. Bízunk abban, hogy az idő és az újabb kuta­tások hozzájárulnak az emlé­kezet fehér foltjainak eltüntetéséhez.

(2004)

(Elhangzott a Páneurópai Piknik 1989-204 konferencián, Debrecenben)