Számtan
Számolnak Romániában. Embereket számolnak. Románokat, magyarokat, szászokat, zsidókat, albánokat, szerbeket, oroszokat, bolgárokat, eszkimókat. Népeket.
A magyarokat négyszer számolják, úgy, mint magyarokat, székelyeket, csángókat és ungurokat. Egyszerű művelet: minél többet számolnak, annál kevesebbet hoznak ki. Ez a modern román számítástechnika, Ceausescu után szabadon.
A világ nem tudja, hogy Romániában számolnak. Ha tudná, sem foglalkozna vele, hiszen annyi számolnivaló van a Földön. Független Államok Közössége, (volt) jugoszláv államok közössége, Európai Közösség, arab-izraeli közösség, no és a nyílt ausztrál teniszbajnokság. Hogy hány magyar van székelyföldön és a Kárpátokon túl, az bizony nem tartozik a világot érdeklő kérdések közé. Csak mi szorongunk miatta, tizenötmilliónyian a milliárdok tengerében, határainkon belül és kívül: magyarok.
Nem lenne itt semmi gond, ha nem volnánk. Ha mondjuk busmanok, avarok, malájok laknák a Kárpát-medencét, akkor most nem kellene a magyarokat négyszer számolni Romániában. Nem kellene akkor nekik sem kétségbeesett felhívásokban arra inteni egymást, hogy vigyázat, csalnak! Hogy óvakodjanak a kóbor ceruzáktól, és csak tintával hagyják a rubrikába vésni nemzetiségi hovatartozásukat. A négy helyett az egyet, a valódit; azt, amit most bravúros matematikai művelettel annyira szeretne (meg)osztani a román népszámlálásügyi főhatóság.
Bizony, akkor a romániai magyaroknak nem kellene azon törni a fejüket, hogy identitásuk, létezésük esélyeinek megőrzése érdekében az egyházak közreműködésével alternatív népszámlálást kezdeményezzenek a kisebbségek körében. Egy másik, érvényes számlálást – ahelyett, hogy bemennének a boltba, és vennének húsz deka vajat, két kiló rövidkarajt, színes tévét, meg egy bélelt bőrcsizmát télre a gyereknek.
Az emberiség régóta, legalábbis kilenc év híján kétezer esztendeje számolgatja az időt oda és vissza. Látnivaló, hogy ez nem volt elég: a népek békés megszámláltatásának még nem mindenütt jött el az ideje.
(Hajdú-bihari Napló, 1992)