Százezer magyar
„Féltünk, nagyon féltünk attól, hogy lőni fognak" - mondja utólag, a könnyű házi bort kortyolgatva Gálfalvi György, az Igaz Szóból Látóvá átkeresztelt marosvásárhelyi folyóirat titkára.
Szinte robban belőle a feszültség, a hosszú menetelés és az egész nap izgalma. Koccintunk, a savanykás nedű nekünk is jólesik a kilencórás vezetés után. Miközben Trabantunk a román utak döccenőit kerülgette, mi azért szurkoltunk, hogy időben a tüntetés helyszínére érjünk.
Odaértünk. Éppen akkor parkoltunk le véletlen szerencsével a város főterén, amikor a tömeg kifordult a Bolyai Líceum utcájából. Még a lélegzetünk is elakadt a menet láttán. A néma felvonulók kezében egy szál égő gyertya és egy könyv, a menet élén a helyi szellemi élet kiválóságai, köztük Sütő András író. A sorokat RMDSZ-karszalagos és -emblémás fiatalemberek igazgatták. A napot szürke felhőmassza takarta, a nyirkosság átjárta az emberek csontjait. Csak álltunk és néztük, ahogy a sorok elhaladnak előttünk. Két órán át néztük, ennyi idő alatt szelte keresztül a soha nem látott magyar sokaság a teret.
„Ennyi magyar nem is él Marosvásárhelyen" - jegyezte meg lelkesülten, magyarul az egyik szemlélődő. Fején találta a szöget. Ennyi magyar - legalábbis a hivatalos statisztika szerint - nem él a székelyföld kapujában, s most mégis itt áramlanak végeláthatatlan sorokban, némán, méltóságteljes elszántsággal, itt sereglenek a transzparensek - „Édes anyanyelvünkért tüntetünk", „Bolyai- iskolát - Bolyai egyetemet", „Egyenlőség = testvériség" - alatt felemelt fejjel a tegnap még leszegett tekintettel osonók, a nemzetiségüket szégyenbélyegként viselők.
Nagy nap volt 1990. február 10-e a romániai magyarság történetében. Megmutatta a kisebbség erejét és eltökéltségét az elszabaduló és egyre félelmetesebbé váló sovinizmussal szemben, emelkedetten demonstrálta a megalázottak és megnyomorítottak szabadságvágyát, emberjogi követeléseit. Boldogító, erőt adó érzés volt nézni a százezer magyar néma felvonulását, legszívesebben magunk is közéjük álltunk volna.
Erről azonban lebeszéltek barátaink. „Ez a mi dolgunk, ezt a harcot nekünk kell megvívni" - tették hozzá komor jövőbelátással, s szavaik nem hagytak kétséget: a neheze csak ezután következik.
(Magyar Fórum, 1990)