Kultúra, alap nélkül
Debrecen szeret azzal büszkélkedni, hogy sokat költ a kultúrára. És ez így igaz. Az elmúlt évtizedben olyan nagyszabású fejlesztések történtek a városban, amilyeneket - Pécs, mint kulturális főváros kivételével - egyetlen vidéki város sem mondhat magáénak.
Felépült a Főnix csarnok, a Kölcsey Központ, a MODEM, és lehet, hogy egyszer az új színház is befejeződik. Ha azonban az ingatlanfejlesztéseket leszámítjuk, a kultúra támogatására szánt fajlagos összeg már nem kiugróan magas; akadnak városok, amelyek e tekintetben megelőzik Debrecent.
Még kedvezőtlenebb képet mutat a kulturális költségvetés szerkezete. A nagy beruházások révén létrejöttek a reprezentatív kultúrafogyasztás színterei, amelyek világszínvonalú produkciók befogadására képesek. A kulturális szolgáltatások fejlődésével azonban ellentétes irányú változás ment végbe a kulturális javak létrehozásának támogatásában: a költségvetésben nem szerepel erre fordítható keret. Az egyéni alkotók, művészeti csoportok, műhelyek 2002-ben évi 50 millió, 2006-ban is még 38 millió forint támogatásra számíthattak a várostól. Ez az összeg aztán folyamatosan csökkent, utóbb teljesen megszűnt.
Ez nem csak ezért kedvezőtlen, mert a művészeti tevékenységgel, tudományos kutatással foglalkozó alkotóknak nincs kihez fordulniuk, ha egy-egy koncert, kiállítás szervezéséhez, könyv és CD megjelentetéséhez, külföldi úthoz akarnak támogatást kérni. Hanem azért, mert kihúzza a talajt a szolgáltatásra épülő kulturális ipar alól is.
A kultúra ugyanis nem csak fogyasztókból és befogadásból áll. A kultúrát valójában azok éltetik, akik ilyen-olyan módon, aktívan részt vesznek a létrehozásában. Úgy, mint alkotók, írók, festők, muzsikusok, fotográfusok, kézművesek, vagy tánccsoportok, zenekarok, hímző szakkörök tagjai, valamint a bemutatkozásukat elősegítő kulturális menedzserek, szervezők. Nem véletlen, hogy pl. egy-egy helyi képzőművész kiállításának megnyitója olyan sok érdeklődőt vonz: barátok, tisztelők, tanítványok, vásárlók egyaránt tanúi kívánnak lenni.
A helyi kulturális életnek ők is részei; együtt alkotják azt a közeget, amelyet egy város kulturális életének nevezünk. Ha ennek valamelyik eleme hiányt szenved, azt előbb-utóbb a másik is megsínyli. Kifogásként persze lehet hivatkozni a nemzetközi helyzetre, az előző kormányra, az intézményrendszer fenn-tartásának költségeire. Csak egyet nem lehet: elhitetni az alkotókkal, a kultúra területén tevékenykedő debreceni emberekkel, hogy a kulturális alap megszüntetése az ő érdekükben történt.
A közgyűlés február 17-én tárgyalja a 2011. évi költségvetést. Még van lehetőség a kulturális támogatás szerkezetének felülvizsgálatára, az értékorientáló funkciót is betöltő kulturális alap visszaállítására. Ezt kellene megfontolnia a közgyűlésnek, pontosabban az 1998 óta többséggel rendelkező, a döntéseket meghatározó Fidesz-frakciónak.
(Hajdú-bihari Napló, 2011)