Kulturális reform

Interjú Turi Gábor alpolgármesterrel

• Ön nemrégiben nagy ívű kulturális reformkoncepciót vázolt fel, ami érinti Debrecen kulturális intézményrendszerét, kiterjed a professzionális és amatőr művészeti területekre, és helyet kap benne a civil szféra is. Milyen eszközöket tud elképzelései megvalósításának szolgá­latába állítani?

– Debrecen stratégiai kultúrafejlesztése megkívánja, hogy feltérképezzük a kulturális élet szereplőinek törekvéseit és igényeit, kereteket dolgozzunk ki a művészeti ágak és az önte­vé­keny kulturális közösségek támogatására, biztosítsuk az alkotómunka tárgyi és anyagi fel­té­teleinek javításához szükséges forrásokat, valamint bekapcsoljuk Debrecent a nemzetközi kul­turális vérkeringésbe. Mindehhez nyitott magatartásra, koncepcionális gondolkodásra, világos értékrendre, intenzív piackutató és reklámtevékenységre van szükség.

• A város nagyrendezvényeit eddig a Kulturális és Fesztiválközpont Kft., illetve az ehhez nemrégiben csatlakozott Főnix Csarnok szervezte. Októbertől ezek összeolvadnak a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Társaságban. Mi teszi szükségessé a kulturális alpolgármester közvetlen irányítása alá tartozó kht. létrehozását?

– Debrecen fesztiválváros lett, a szezon tavasztól késő őszig tart, olyan nagy rendez­vények­kel, a tavaszi és az őszi fesztivál, a kétévenként sorra kerülő Bartók Béla-kórusverseny és a katonazenekari fesztivál, a dzsessznapok, a költészeti fesztivál, a főtérre helyezett cívis korzó, a bor- és a sörkarnevál, s ezek nyári tengelyében a virágkarnevál. E programok óriási tömegeket mozgatnak meg, és bár kiváló hagyományokkal büszkélked­hetünk, több területen indokoltnak látszik a megújulás, az adott területen jártas szaktekin­télyek bevonása a programok elő­készítésébe. A 6-8 ezer néző befogadására alkalmas Főnix Csarnok felépültével új, nagy­szabású kulturális és sportprogramok befogadására alkalmas teret nyertünk, ami nagyságrenddel megnöveli lehetőségeinket. Indokolt, hogy a város rendezvényeit egységes szervezeti keretbe és rendbe foglaljuk.

• Ezek szerint mégiscsak költségtakarékossági megfontolások motiválják elsősorban a debreceni kulturális reformot?

– Ha arra utal, hogy kevesebb pénzt szánnánk a jövőben kultúrára, akkor a válaszom az, hogy nem. Ellenkezőleg. Arra összpontosítunk, hogyan tudjuk legjobban teljesíteni az ország második városának szerepéből ránk háruló kulturális missziót. Ezen nemcsak azt értjük, hogy a Tiszántúl természetes kulturális centrumaként a szórakoztató nagyrendezvényekkel vagy a magas kultúra világhírű előadóinak felléptetésével olyan kínálatot adjunk, ami felveszi a versenyt a Budapesten elérhetővel. A város múltja és földrajzi fekvése arra késztet bennünket, hogy Nyugat és Kelet, Észak és Dél tengelyében, a 21. századba lépve újragondoljuk Debre­cen helyét és szerepét. A határokon átívelő kapcsolatok erősítése Debrecent kulturális és gazdasági hídfőállássá, a magyarság egységesülését elősegítő tényezővé teheti. Ezért arra törekszünk, hogy inspiratív, szoros együttműködést alakítsunk ki a határon túli magyar alkotóműhelyekkel és szellemi központokkal.

• Az együttműködés többletforrást is hozhat Debrecennek és a határon túli régióknak, hiszen az európai alapok ilyen módon könnyebben elérhetők. Hogyan készülnek erre a lehe­tőségre?

– Természetesen mi is tisztában vagyunk azzal, hogy pezsgő, színvonalas kulturális és művészeti élet fenntartása komoly anyagi ráfordítást igényel, ezért tudatosan készülünk arra, hogy a megnyíló forrásokból minél nagyobb összegeket tudjunk elnyerni. Ezt szolgálja az is, hogy előtérbe állítottuk a nemzetközi kapcsolatok építését. Testvérvárosaink behálózzák Eu­ró­pát, de új utakat is keresünk: Debrecenhez hasonló európai regionális központokban és fővá­rosokban is kezdeményezzük kulturális értékeink bemutatását.

• Az intézményi reformon túl az ön kulturális koncepciójának másik lényeges pontja, hogy a városvezetésnek nem irányítania, hanem inspirálnia kell az önszerveződő kulturális és művé­szeti kezdeményezéseket, az ezekben folyó műhelymunkát.

– A kultúra centralizált irányítási modelljét a rendszerváltozással szerencsésen magunk mögött hagytuk. Meggyőződésem, hogy a jó kezdeményezések figyelemmel, erkölcsi ösz­tönzéssel, esetenként anyagi támogatással maguktól többre jutnak, mint „központi” instrukciók alapján. Debrecenben erősek a hagyományos magyar kultúrához kötődő alkotó-tevékenységek, szokások. Virágzik a népi tánc, a népzene, a kézművesség, a népi iparmű­vészet. Mindez igen örvendetes, ha meggondoljuk, hogy az Európai Unióban is meg kell őriznünk kulturális sajá­tosságainkat. Ugyanakkor a város regionális szerepéből nemcsak a hagyományőrzés adódik feladatként, hanem az is, hogy az egyetemes kultúra értékes produktumait, jelenségeit meg­is­merjük, befogadjuk, beépítsük. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a passzív kultúrafogyasztással szemben ösztönözzük a kreatív, öntevékeny kulturális és művészeti tevékenységeket, min­de­nekelőtt a fiatal korosztályok körében. A társadalmi önszerveződést szervesebben segítő meg­oldásnak tartjuk, hogy a decentralizálás jegyében a város különböző pontjain található, esetleg kihasználatlan ingatlanokat bocsássunk a klubok, körök, együttesek rendelkezésére.

• A helyi alkotóközösségek közül talán a képzőművészeké tekinthető a legrégebbinek és legszélesebb gyökerűnek. E művészek hol dédelgetett kedvencei, hol mostohagyermekei voltak a városnak. Ön szerint hol a helyük Debrecen kulturális életében?

– A szocializmus korszakában az állam és az önkormányzatok a rendszeres vásárlásokkal a mecenatúrának a művészek számára előnyös, ám a kontroll lehetőségét is magába foglaló gyakorlatát követték. Mi tiszteletben tartjuk az alkotók és a művészeti műhelyek autonó­miáját. A szellemi elszigeteltségből, az érdek-összefonódásokban megjelenő provincializ­musból füg­getlen, biztos ítélőképességgel, országos, sőt nemzetközi kitekintéssel bíró szakemberek, kurá­torok bevonásával igyekszünk kilépni. A kulturális szféra ilyesfajta társadalmasítása az érték­elvűség záloga. Úgy vélem, a képzőművészeknek, de a kulturális élet többi szereplőjének sem lehet más céljuk, mint a város vezetőinek: felpezsdíteni az alkotóműhelyek életét, ihlető tárgyi és szellemi környezet megteremtésével elősegíteni kiváló művek születését, s ezzel – korántsem mellékesen – öregbíteni Debrecen hírét-nevét.

Dombi Margit

(Magyar Nemzet, 2003)