Nép, nemzet, összetartozás
Boldog az a nép, amelynek nincs történelme – mondta egy gondolkodó. Most, amikor e megemlékezés résztvevőiként a Magyar Fájdalom szobra előtt állunk, a szokásosnál mélyebben érezhetjük át: a magyar népnek van történelme.
Ez az emlékmű mindennél erőteljesebben szembesít bennünket a kérdéssel: lehet-e boldog az a nép, amelynek történelme ennyi kiszolgáltatottsággal, megalázta-tással, vereséggel, széthúzással, kudarcos nekibuzdulással és pesszimizmussal terhes?
Búsongó összeborulásaink közepette szeretjük azt hinni, hogy történelmünk csak nekünk van, hogy a balsors csak a magyar népet sújtotta az évszázadok során. Pedig ha szemünkről levesszük az önsajnálat dunsztkötését és tekintetünket távolabbi horizontra vetjük, láthatjuk: megpróbáltatásból, szenvedésből bőven kijutott a Föld más népeinek is.
Saját bajaink természetesen nekünk fájnak a legjobban a világon.
A magyar nemzet testén egy esztendővel ezelőtt mély seb esett. Ezt a sebet mi okoztuk magunknak: magyarok – magyaroknak.
Magyarország olyan ország, amelynek határai nem esnek egybe a nemzet határaival. Más népek is vannak hasonló helyzetben, de aligha olyan trauma következtében, mint amilyen Magyarországot a trianoni békekötéskor érte.
A történelem az emberi létezés oksági összefüggések által meghatározott folyamata. 2004. december 5-e egyik előzménye 1920. június 4-e volt.
Magyarország újabb kori időszámításának van egy másik mérföldköve is: a szabad választások megtartása 1990. tavaszán. Antall József, az első demokratikus kormány miniszterelnöke ezeket mondta március 23-án, két nappal a választások első fordulója előtt:
„Európának ebben a felében, ahol háborúk, kényszerű telepítések tették tarka mozaik-világgá a térképet, csak türelemmel, csak egymás megértésével lehet együtt élni, és mi nem viselhetjük el, hogy a magyar kisebbségeket bárhol bántalom érje, és ezt a világnak meg kell értenie. Nem vagyunk soviniszták, nem vagyunk nacionalisták, semmiféle jelzőt nem vállalunk. Nem akarunk több jogot, több népcsoportjogot a számukra, mint bármely nép a világban a saját határokon túl lévő kisebbsége számára. Úgy érezzük, hogy nekünk feladatunk az egyetemes magyarság képviselete. Mi mindenkit a magyar nemzet szerves részének tekintünk, aki magát magyarnak vallja. A magyar nemzet tagjának lenni nemcsak adottság, az lelki közösség, amelyet bármilyen állampolgárság mellett lehet vállalni. A Magyar Demokrata Fórum céljának tekinti, hogy megkeresse azt az alkotmányjogi lehetőséget, hogy mindazoknak, akiknek befogadó országa lehetővé teszi, kettős állampolgársággal vagy más státuszban szavazzanak egy új képviselő-választás esetén. Ha egy új Alkotmány lehetővé fog tenni egy olyan országgyűlési szerkezetet, amelyik a kétkamarás parlament felé mutathat a jövőben, az ne csak az önkormányzatok háza legyen, hanem a világ szétszórt magyarsága is képviseletet kapjon.”
2004. december 5-én a magyarországi választók többsége elvetette, hogy a határon túl rekedt honfitársaink átélhessék a nemzethez tartozás katartikus élményét.
„Kisebbségi sors” című tanulmányában 1935-ben Németh László író az alábbiakat fogalmazta meg:
„Mit tehetünk a kisebbségi magyarságért szónoklatoknál okosabbat? Tehetjük: magunkat. A magyar kisebbségnek kellhet pénz, pártfogás, erkölcsi támogatás, de igazán csak az egész magyar nép visszatért életbizalma tarthatja őket fenn. Annak, hogy egy idegen államban, ellenséges erők közt magyar maradjak: legfőbb feltétele, hogy értelme legyen magyarnak maradni. A magyar kisebbségi létből csak akkor nem szöknek meg – kihalásba, árulásba, idegenségbe – a magyarok, ha ebből a helyzetből sorsot tudunk csinálni; a tengésből küldetést. S amilyen mértékben halad idebenn a reform, s lesz haldokló népből példanép, olyan mértékben lesz az ottani tengésből hivatás.”
Mit tehetünk mi most, 2005. december 5-én?
Például azt, hogy megemlékezést szervezünk az összetartozás jegyében. És kimondjuk: ahhoz, hogy egy nemzetet alkosson a világ magyarsága, egy nemzetet kell alkotniuk a magyaroknak az ország határain belül is.
1990-ben létrejöttek a demokratikus társadalmi berendezkedés politikai és jogi keretei. A rendszerváltozás azonban nem hozta magával azt, hogy a demokratikus magatartás szabályai – például a türelem, a megértés, a másik véleményének tisztelete – általános gyakorlattá váljanak az országban. Tizenöt évvel a diktatúra felszámolása után a magyarnak nem kell a szomszédba menni ahhoz, hogy ellenséggel találja magát szembe. Magyar magyarnak farkasa a Kárpát-medencében.
Hogyan lehet példanép egy megosztott, félrevezetett, nemzettudatában megcsonkított, gyűlölködő ország lakosságából?
Mi, debreceniek a magunk nevében szeretünk beszélni. És leginkább tettekkel kívánjuk ezt tenni.
Egy évvel ezelőtt ennek a városnak minden vezetője igen szavazattal tett hitet a nemzet egysége mellett. De mást is teszünk. Sok szálú, kiterjedt kapcsolatokat ápolunk határon túli magyar személyekkel, szervezetekkel, egyházakkal, intézményekkel. Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat keretében elhatároztuk, hogy újraépítjük a Református Kollégium partikula-rendszerére épülő, több évszázadon át eredményesen működő kapcsolati hálót. A Városok, Falvak Szövetsége négy ország másfél száz települése előtt nyithatja meg az együttműködés új lehetőségeit, alapul szolgálva egy kulturális régió létrehozására az Európai Unió bővülő területén.
A határokon túl járva lépten-nyomon érzékeljük: az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki magyarok megkülönböztetett figyelemmel tekintenek arra, ami városunkban, velünk és általunk történik. Azt tapasztaljuk, Debrecen neve több, mint nyolc betű adott sorrendje: a bizakodás és a remény megtestesítője a külhoni magyarság számára. A város fejlődése, növekvő „életbizalma” elősegítheti azt, hogy a határokon túl élő nemzettársaink úgy érezzék: van értelme magyarnak maradni. Van értelme debreceninek, nagyváradinak, beregszászinak, magyarkanizsainak, királyhelmecinek lenni. Van értelme életünket sorsként, magyarságunkat hivatásként tételezni és gyakorolni.
Ez a hit a feltétele annak, hogy a nemzet egészséges, erős szövetségesként nyissa meg történelme újabb fejezetét a határokat lebontó, egységesülő Európában.
(Ünnepi köszöntő 2005. december 5-én, az összetartozás napján. Debrecen, Kossuth tér)