Brad Mehldau: House on Hill

Kevés tudatosabb és képzettebb muzsikus akad a fiatal-középnemzedék zongoristái között Brad Mehldaunál. A klasszikus iskolázottságú pianista nemcsak egyéni hangvételű leme­zeivel, hanem azok elméleti tudásról tanúskodó, filozofikus mélységű kísérő tanulmányaival is kiemelkedik kortársai közül. A House on Hill anyagát akkor már nyolc éve működő trió­jával 2002-ben, az Anything Goes c. albummal egy időben rögzítette. Azon standardokat és popszámokat szólaltatott meg, az utóbb kiadott CD-n szerzőként is jegyzi az anyagot. Mehl­daut a jazzkompozíciók téma-improvizációs szerkezete, a kötöttség és a szabadság viszonya foglalkoztatja. Bach és Brahms példájára hivatkozva játékának középpontjába a dallamot állítja, amely köré az improvizáció épül. A klasszikus elődöktől, mindenekelőtt a barokk zene ellenpontjából merítő, harmóniailag komplex, kifinomultan rétegzett darabjai a bal- és a jobb kéz mozgásának újfajta megközelítésére törekszenek. Egyes számokban (Boomer, Backyard) a jazzben szokásos blokkakkordok helyett a balkéz folyamatosan képez hangokat, míg a jobb kéz az egyszerű dallamot intonálja. Az egymásba simuló vagy egymásnak feszülő hangzatok ellenpontját Larry Grenadier bőgőszólamai alkotják, Jorge Rossy dobos pedig intenzív ritmi­kai hatásokkal és hangszínekkel gazdagítja a polifonikus összképet. Az elmélet szerencsére csak a kísérőszöveget uralja, az előadás sűrű szövésű, sodró ritmikájú.

****

(Gramofon, 2006/3)