Egy műfaj vonzásában

Turi Gábor írásai a jazzről

„Két évtized írásait tartalmazza a könyv: cikkeket, interjúkat, portrékat, riportokat, kritikákat. Az anyagot úgy válogattam össze, hogy a témák ne pusztán személyes érdeklődésemet tükrözzék. Az ebből kibontakozó (jazz) világkép így nemcsak a szerzőé, hanem némiképp azoké is, akik ezekben az években, a jazz vonzásában élték az életüket Magyarországon."

Ezekkel a mondatokkal bocsátotta útra A jazz (írjuk így, az akadémiai helyesírással szemben is, egyfelől mert vitatott a fonetikus átírás helyessége, másfelől, mert a kötet szerzője így használja) világa című – az Osiris Kiadó gondozásában megjelent – könyvét Turi Gábor újságíró, jazzkritikus. Mondhatnók akár azt is, s nem túloznánk, a jazzkritikus. Aki ugyanis figyelemmel kísérte e zeni műfaj útját, tudja azt is, nagyon kevesen vállalkoztak arra, hogy írjanak róla, szavakba öntsék a muzsikáról, a hangzásról szóló gondolataikat, s még kevesebben, szinte senki, hogy kritikát, elemzést vessen papírra. Talán csak egy-egy, az elmélettel is foglalkozó zenész (ők persze mindig nehezített helyzetben, éppen saját művészetük miatt), és Turi Gábor.

S ennek, tudjuk jól, sok oka volt. Mindenekfölött a műfaj magyarországi nehéz, ellentmondásos sorsa: hosszú időbe telt, amíg egyáltalán „tűrt" műfajjá vált. Ennek megfelelően a zenei világ, a közgondolkodás is nehezen fogadta be, avatott szakértői pedig csak kevesen nőttek föl. Mindemellett a jazz kétségtelenül nem tartozott sohasem a legkönnyebben érthető, értelmezhető műfajok közé, improvizatív jellege miatt, szükségszerűen még az átlagosnál is nagyobb megítélésének szubjektivitása, érzelmi meghatározottsága. Ki mondja meg, ki mon­d­hatja meg, mikor és mitől igazán jó ez a muzsika? Persze vannak szabályai, törvényei, meghatározottságai, de ami igazán fontossá, jelentőssé teszi, az bizony azon túl van. Az már a személyes meghatározottság, az érzelem, a belső tartalom szférájába tartozik.

Turi Gábor írásaiban – melyek egy része a Magyar Nemzetben jelent meg – arra vállalkozott, hogy a zenét értelmezze, a muzsika hatását elemezze, hogy bemutassa azokat a művészeket, akik minden idegszálukkal ehhez a műfajhoz kötődnek. Arra vállalkozott, hogy közben még arról a világról, arról a korról – a hetvenes-nyolcvanas és a kilencvenes évekről - is szóljon, amelyben az estek, külföldi és hazai zenészek koncertjei, a fesztiválok vagy éppen a lemezfelvételek megszülettek. Interjúiban tárgy- és emberismerettel válik beszélgetőpartnerei méltó, szakmailag fölkészült, emberileg érzékeny társává. Ettől lesz személyes, már-már vallomás minden írás, de éppen ettől tekinthető egy zenei műfaj kordokumentumának is.

Róna Katalin

(Magyar Nemzet, 2000)