USA 1. Első (és második) nap az iskolában
Nem mondhatom, hogy nincs szerencsém Amerikával. Ami a rendszerváltozásig elérhetetlen álomnak tűnt számomra, azóta többször is beteljesedett.
Először 1991-ben tölthettem három és fél hónapot Washington, D.C.-ben és Norfolk-ban (Virginia) fiatal kelet-európai újságíróként a National Forum Foundation ösztöndíjával, majd 1998-2002 között négy év diplomáciai szolgálat következett, ugyancsak a fővárosban. Most pedig az amerikai és magyar kormány közös finanszírozásában működő Fulbright Bizottság ösztöndíjával kaptam lehetőséget három hónapi kutatásra a Rutgers Egyetem Newark-i campusán, az Institute of Jazz Studies-ban. Ez Amerika legnagyobb jazzarchívuma, amelyet 1952-ben Marshall Stearns jazztörténész alapított, s az utóbbi időben a nemrégiben visszavonult jeles kutató, Dan Morgenstern vezetett.
A Rutgers New Jersey állami egyeteme, 1966 óta állandó otthona az intézménynek. A sűrűn megrakott polcokon százezer hanghordozó, harmincezer fotó, ötezer könyv, kétszáz jazzfolyóirat és a neves muzsikusok életét rögzítő százhúsz hangfelvétel sorakozik. Első nekifutásra áttekinthetetlen mennyiség. Az intézet azonban nem csak archívumként áll az érdeklődők rendelkezésére: előadások, kerekasztal-beszélgetések, konferenciák, kiállítások egészítik ki tevékenységét. Online folyóiratuk is van Studies in Jazz címmel, amely nálunk (még) ismeretlen zenetudományi szempontból foglalkozik a jazz-zenével.
Az etnikailag sokszínű Newark-ban a Rutgers az új Amerikát testesíti meg: modern épületekből, rendezett parkokból áll, biztonsági autók mindenütt. A félév most kezdődött, az épületek között hallgatók bóklásznak, hasonlóan színes összetételben. Az Institute of Jazz Studies a Dana Library nevű könyvtár negyedik emeletén van (harmadik nincs), tágas fa-üveg-padlószőnyeg környezet. A vitrinekben hangszerek, relikviák, a falakon jazzfotók, a szabadpolcokon folyóiratok, könyvek, adathordozók. A dolgozói rész folyosóján asztalok számítógéppel – az egyik most az enyém. Mindent használhatok, csak a kincsestárba, a hagyatékok és a lemezgyűjtemény termébe nem léphetek be magam (viszont kölcsönözhetek).
Vincent Pelote megbízott igazgató éppen szabadságon van, de több kollégájával megismerkedtem az első napokon. A Texasból származó, ironikus hajlamú 65 éves Tad Hershorn, aki a neves impresszárióról-lemezkiadóról, Norman Granz-ről írt 500 oldalas monográfiát, rögtön pártfogásába vett. Ed Berger nyugdíjas igazgató-helyettes (Princeton-ban lakik) Benny Carter szaxofonosnak volt utolsó éveiben kiadója, jobb keze, hasonlóan barátságosan fogadott. Joe Petersen két napot dolgozik recepciósként, fiatal bőgős. Hasonlóan van jelen Christian McFarland, aki most végzett a Rutgers jazzelméleti szakán. Ők jazzemberek, de vannak levéltárosok is, például Adriana P. Cuervo igazgató-helyettes. A magyar jazzt nem ismerik, az archívumban egyedül Simon Géza Gábor 1985-ben kiadott Hungarian Jazz Discography című könyve található meg.
A kollégákkal hamar sikerült közös nevezőre jutni, negyven év felhalmozott ismeretei és tapasztalatai megtették a magukét. Egy példa: Ed-del megálltunk a folyóiratok előtt, levettem a polcról a Varsóban kiadott Jazz Fórum 1984-es évfolyamát, és megmutattam neki a Debreceni Jazznapokról írott beszámolómat. A kelet-európai jazzről beszélgetve másokkal is szóba került Willis Conover, az Amerika Hangja néhai műsorvezetője, akit Debrecenből és Varsóból személyesen volt alkalmam ismerni. Jó érzés, hogy a jazz iránt elkötelezett, jóindulatú szakértők között vagyok, és mindenki segítőkész.
Az ösztöndíj lehetőséget ad előadás tartására is. Pályázatom fogalmazásakor két témát jelöltem meg: A jazz Kelet-Európában – a kommunizmus alatt és után, illetve a Jazz, mint magyar örökség címmel. Az előbbit választották, és mindjárt a szezon nyitónapjára, szeptember 25-ére időzítették.
New York közelsége – földalattival 20 perc – lehetővé teszi, hogy muzsikusokkal, a jazzélet szereplőivel is találkozzam. Könyvet tervezek írni az amerikai jazzről, ezért vagyok itt – száz évvel a jazz megszületése után. Három szemszögből – a keletkezés, a közvetítés és a befogadás aspektusából – kívánom tanulmányozni e zene jelenét. Lesznek segítőim, például Nagy Ildikó, Chris Potter felesége és Andreas Scherrer, a Company of Heaven ügynökség tulajdonosa – de számíthatok a Newark-i kollégák javaslataira is. Úgy tűnik, magyar jazzkutató számára eddig ismeretlen lehetőségek nyíltak meg előttem ahhoz, hogy bepillantást nyerjek az amerikai jazz jelenébe. Köszönettel tartozom ezért ajánlóimnak, Gonda Jánosnak, Tommy Vignek és Glant Tibornak, a Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszéke vezetőjének.
(jazzma.hu, 2013)
