Christian Scott: Christian aTunde Adjuah
„Ne a múlt, hanem a jövő alapján ítéljenek meg” – fogalmazza meg esztétikai alapvetését a dupla CD fülszövegében a fiatal New Orleans-i trombitás, aki korlátozónak érzi a „jazz” szó használatát, ha azt nem leírásként, hanem meghatározásként értelmezik, azonosítva a szvinges lüktetéssel és a bebop frazirozással. Scott mégis egyszerre nyújtja ki kezét a jövő, illetve a múlt felé: miközben azonosságát a Mardi Grass indiánoktól egészen Afrikáig visszanyúlóan határozza meg (két település nevének felvételével), zene irányultságában – amit ő a jazz bővítésének nevez – újra igyekszik értelmezni improvizáció és harmonizáció, szólista és kíséret viszonyát, a kérdezést fontosabbnak tartva a válasznál. Ezek a szempontok már korábbi lemezén felmerültek, de teljes ideológiai vértezettségükben ezen az albumon bontakoznak ki. A 23 rövidebb-hosszabb kompozíció döntő többségét a zenekarvezető jegyzi, partnerei együttesének tagjai (Matthew Stevens – gitár, Lawrence Fields – zongora, Kristopher Keith Funn – bőgő, Jamire Williams – dob), tehát kiérlelt, csiszoltan kivitelezett koncepcióval állunk szemben. Mintha a mindenséget akarná megragadni, sokféle zenei elem és kulturális hatás összegződik ebben a nagy ívű zenében. Scott vibrátó mentes, drámai előadásmódja békésebb pillanatokban (Miles Davis-t idéző) szordínós lírai vallomássá szelídül, nem hagyva kétséget kiemelkedő hangszeres képességéről. Legalább ennyire izgalmas a trombita jazzes kiejtése és a repetitív eszközökkel is élő, olykor az európai romantikus hagyománnyal rokonítható, a szabályos ritmus helyébe interaktív pulzálást állító zenekari kíséret viszonya. Stílusteremtő vállalkozás? Egy bizonyos: minden perce érdemes a figyelemre.
4,5
(Gramofon, 2012/4)