Londoni levél

Magyar Intézetet Londonnak

Turi Gábor kulturális tanácsossal beszélgetünk a londoni nagykövetségen. Külszolgálati múlt nélkül, májusban nevezték ki, ezelőtt Debrecenben volt, első­sorban színházzal és zenével foglalkozó kulturális új­ságíró-szerkesztő. Már beilleszkedett új munkakörébe és egyre több a feladata, hiszen megszűnt a régi bizal­matlanság a magyar diplomáciával szemben – érdek­lődő angolok és itt élő magyarok egyaránt fordulnak ügyeikkel a londoni nagykövetséghez.

Rendezvény a nagykövetségen

– Úgy is mondhatnánk, hogy most bizalmi lég­körben lehet dolgozni, és az angol diplomá­cia érdek­lődése szintén növekedett Magyarország iránt, részben talán azért, mert stabilitásukat vizsgálják, közel egy veszélyes tűzfészekhez, másrészt azért, mert kíváncsiak ránk, tekintettel az Európai Közösség bővülésére. S a fokozott érdeklődés kétirányú – Magyarországra nem mondhatnánk, hogy német orientációjú maradt. Eb­ben az új légkörben nagy feladat hárul a kulturális kapcsolatok ápolóira is, de a munkát csak úgy lehetne maradéktalanul elvégezni, ha Londonban Magyar In­tézetet nyithatnánk.

• Igen, ezt magam is évek óta szorgalmazom újság­cikkeimben és különböző fórumokon. Antalpéter Tibor nagykövet úr szerint megindult az épület keresése. Ön hogy képzelné el a lon­doni Magyar Intézetet?

– Ha az a kérdés, hogy művelődési ház legyen vagy Collegium Hungaricum, információs központ vagy afféle magyar központ étteremmel, bolttal, ide­genforgalmi irodával, minden változat szóba jöhet, de el kell dönteni, merre tolódjék a súlypont. Feladat az információigény kielégítése, üzleti és társadalmi vi­szonylatban is, de emellett rendkívül fontos a magyar mű­vé­szetek bemutatása. Ha jó művészeti eseményeket szervezünk, másodlagossá válik, hogy az érdeklődőt esetleg csak a magyarság iránti szimpátiája vonzza.

• Valóban megtörtént az első lépés egy ilyen intéz­mény megvalósítása felé?

– A téma napirenden van. Márciusban egyez­mény született kulturális központok kölcsönös létesí­téséről. Az angolok Benczúr utcai palotája már aktív, jó olvasóterme van, nyelvtanítással is foglalkoznak. Sajnos, nem sikerült cserealapon Londonban épületet szereznünk, a magyar illetékeseknek így önállóan kell megteremteniük a lehetőségeket, vásárlás vagy bérlés útján. A londoni nagykövetség előterjesztést készített erről a Külügyminisztérium és a Művelődésügyi Mi­nisztérium számára. Most kormányzati döntésre van szükség, hogy az összeget megsza­vaz­zák. Az a kérdés, hogy a gazdasági helyzet kényszerítő ereje mennyire befolyásolja a hosszú távú stratégiai érdekeket. Ma­gyarország Londonban fontos hídfőállást létesíthetne, és demon­strálhatná, hogy olyan kelet-közép-európai nemzet, amelyik lép.

• Addig is folyik persze a munka, hiszen úgy látom, egyhamar sajnos nem valósul meg ez az izgalmas terv.

– Folyik bizony. Itt vannak például az ösztöndíj-programok. Az angol kormány a rendszer­váltás óta igencsak nekilendült. Az angol nyelvtanítást különös igyekezettel segíti. A program keretében további lek­torokat küldenek egyetemeinkre, főiskoláinkra, és ön­kéntesek küldését is megszervezik. Évente negyven magyarországi angolnyelvtanárt fogadnak itteni to­vábbkép­zésre. És ez csak az egyik program több közül. Százak utaznak Anglia és Magyarország között a Know-How Fund, a Tempus- és a Széchenyi-ösztöndíj, a mögöttük álló brit külügymi­nisz­té­rium, a British Council vagy a Shell Olajvállalat jóvoltából. Magánala­pítványok szintén segítik a magyarok tanulmányút­jait, így Soros György vagy a londoni Unger Ödön, aki muzeológusok, festőművészek továbbképzéséhez ad pénzt.

• A magyar kultúra nagyszabású ünnepe volt 1980-ban a Barbican Központban rendezett többhetes fesztivál, öt nagyzenekar, rengeteg szólista fellépésével, kiállítások­kal. Ilyen esemény tíz évenként, ha akad. De az élénkülő kulturális kapcsolatoknak ennél kisebb eseményei bizo­nyá­ra napjainkban is vannak.

– Szerencsére sűrűn. Szabó István és Gyarmathy Lívia egy-egy filmje volt itt a londoni filmfesztiválon. Makovecz Imre építészeti terveiből, makettjeiből ti­zenegy helyen látható a vándorkiállítás, amely jelen­leg Skóciából tart London felé. A Fiatal Művészek Stúdiója Liver­poolban szerepelt. Az Országos Fotó Biennálé anyagából rendeztek bemutatót, és szép sike­re volt az edinburghi fesztivál alkalmából odaküldött magyar ötvösművészeti kiállításnak. Turné­zott Ang­liában az MRTV Zenekara, koncertezett a Fesztiválze­nekar, hangversenyt adott Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és az orgonista Ella István. A llangolleni versenyen első díjat nyert a Tabán Férfikar, és magánkezdemé­nyezésből járt itt egy debreceni kórus. Ahol sajnos sokkal keve­seb­bet tudunk felmutatni, az az irodalom. Csak azt említhetem, hogy megjelent angolul Ester­házy Péter könyve, „A szív segédigéi” és egy drámavá­logatás.

A kultúra persze nem csak a művészettel azonos. Az szintén figyelemre méltó, ha például a Magyar Könyvtárosok Egyesületétől érkeznek szakértők az an­gol informatikai rendszer tanul­mányozására. Továbbá ne feledjük, hogy az itteni magyarság igényeit is ki kellene elégítenünk, hiszen húszezer magyar él a szi­getországban. Két egyetemen tanítanak magyart: Lon­donban és Cambridge-ben, az ősi egyetemi városba épp most kértek lektort. Immár fokozottabban érezzük annak igényét is, hogy a kisvárosnyi létszámú, Lon­donban élő magyarnak színvonalas esteket szervez­zünk. Most fedeztem fel, hogy a nagykövetségen poro­sodik egy vetítőgép és egy vá­szon, így rendszeres film­előadásokat tarthatnánk. De az épület inkább repre­zentációs célokat szolgál, befogadóképessége sem nagy, tehát valóban csak egy londoni Magyar Intézet létre­ho­zása hozná meg a fellendülést.

Sárközi Mátyás

(Magyar Hírlap, 1992)