Magyar zászlósok a jazz őshazájában

Magyar jazz van Magyarországon, előfordul Európában, de az Egyesült Államokban is­meretlen fogalom. Nem a hátrányos megkülönböztetés miatt: Amerikában spanyol, német és lengyel jazz sem létezik.

Több kultúra ütközéséből Amerikában született meg a jazz, művelői és hallgatói így nem ok nélkül gondolják, hogy igazi táptalaja ma is a szülőhaza. A jazz mára világnyelv lett, s bár az újító törekvések gyakran más kontinenseken jelentkeznek, az őshaza ma is őrzi meghatározó szerepét. Amerika szinte kizárólag az amerikai jazzt ismeri (el), New York híres klubjaiban európai muzsikus legfeljebb valamelyik vezető amerikai zenész együttesének tagjaként juthat fellépéshez.

Szembetűnő, hogy – miközben nálunk nagyobb országokról szót sem ejt – a leg­te­kintélyesebb szaklap, a chicagói Down Beat az elmúlt években több cikkben is fog­lal­ko­zott magyar muzsikusokkal.

A sort még 2001-ben a művészetét a népzene és a jazz együttállásának szentelő Dresch Mihály Riding the Wind című, Angliában megjelent lemeze nyitotta meg, amely kitűnő, azaz négycsillagos minősítést kapott. Hasonlóan kedvező kritika illette 2007-ben az Oláh Kálmán-Jack DeJohnette-Ron McLure trió Always, 2009-ben a Budapest Jazz Orchestra és Oláh Kálmán Bartók Béla előtt tisztelgő Images című albumát is.

Még nagyobb feltűnést keltett a Vajdaságban élő Mezei Szilárdról 2008-ban közölt cikk. A féloldalas portré a kortárs európai avantgárd jazz kiemelkedő személyiségeként mutatta be a Szabados-Dresch vonulatba illeszkedő brácsást, aki a magyar népzene, a jazz és a huszadik századi zene ötvözetéből teremti meg saját zenei világát.

Újabb írás a láthatáron: a Down Beat februári száma Halper László Band of Gypsys Reincarnation együttesének 40 Years After, azaz Negyven év múltán című CD-jét érté­keli kitűnőre. A gitáros Jimi Hendrix zenéjének megszállottja, lemeze főhajtás a négy évtizede eltávozott rockikon előtt Randy Brecker amerikai trombitás közreműködésével. Halper a lemezt Jimi Hendrix zenéje, a magyar cigányok által játszott jazz és a hagyo­má­nyos cigányzene közötti hídnak nevezi; lelkes fogadtatásra talált John Ephland kriti­kusnál, aki a lemezt hallgatva ismerte fel, hogy Jimi Hendrix zenéje mennyire a jazzre termett.

A figyelem persze nem előzmények nélküli. Az utóbbi évtizedben színre lépett egy új nemzedék, amelyik Amerikában is észrevétette magát. Többen elvégezték a híres bos­toni Berklee jazzakadémiát, Oláh Tzumo Árpád és Németh Ferenc a csúcsképzőnek szá­mító Los Angeles-i Monk Intézetben tanulhatott, Oláh Kálmán pedig 2006-ban meg­nyer­te a Thelonious Monk dalszerző versenyt.

A Down Beatben szereplő magyar muzsikusok egyike sem tartozik a hazai intéz­mények és cégek, a koncertszervezők és a média által felkarolt előadók közé. Vajon vé­letlenek sorozata-e, hogy az amerikai szaklap nem az itthon világszínvonalúnak nevezett magyar muzsikusokat, hanem őket tüntette ki figyelmével?

(Magyar Nemzet, 2011)