A jazz évszázada - magyarul
Az oktatás fejlődésével és a képzett muzsikusok számának növekedésével párhuzamosan a jazz szellemi környezete is tágul Magyarországon. Az utóbbi időben több könyv jelent meg a műfaj történetéről, egyes korszakairól és kiemelkedő előadóiról. A jazz évszázada című új monográfia a papír alapú és a digitális adathordozás szintézisét valósítja meg: zenei példatára a világháló révén válik hozzáférhetővé.
A nagyszabású vállalkozást jegyző Kerekes György és Pallai Péter neve szerzőként, kritikusként és szervezőként is jól ismert a magyar jazzéletben. Mindketten évtizedek óta elkötelezett hívei a ritmikus improvizatív zenének: Kerekes két vaskos könyvet publikált a jazz nagy egyéniségeiről, Pallai a BBC korábbi rádiósaként, a magyar-brit zenei kapcsolatok patrónusaként és szakíróként is sokat tett a műfaj népszerűsítéséért.
Az 530 oldalas, fényképekkel és Kerekes karikatúráival illusztrált, több száz zenei példával szolgáló kiadvány forrásjegyzéke 120 könyv és cikk címét tartalmazza, de a szövegben nincsenek hivatkozások, és a név- és tárgymutatót is hiába keressük. A módszer aggályosnak volna nevezhető, ha a szerzők szaktudományos babérokra pályáznának. De nem ez volt a céljuk: munkájukat a jazz iránt érdeklődő, azzal komolyabban ismerkedő olvasóknak szánják, amihez könnyed, köznyelvi fordulatokkal is élő, elbeszélő fogalmazásmódot választottak.
A könyv imponálóan széles körű ismeretanyagra építve taglalja a jazz alapfogalmait, kialakulásának zenei és társadalmi előzményeit, történetét, stílusait, fogadtatását, közönségre és a világ zenekultúrájára gyakorolt hatását. Szakaszolása az 1940-es években formálódott bebop stílust tekinti vízválasztónak. Tudvalevő, hogy a korábban szórakoztató zeneként funkcionáló jazz a swing-korszakban ért népszerűsége csúcsára; az ezt követő, forradalminak minősített kifejezésmóddal belépett a művészi státuszra igényt formáló, a modernitás fokozatos közönségvesztéssel járó korszakába, hogy aztán a ’60-as években a korlátlan szabadságot hirdető free irányzattal eljusson a befogadhatóság határáig. A korszakváltásokat a könyv igyekszik a zenei folyamatok hátterét adó – olykor leegyszerűsített – társadalomrajzzal megvilágítani.
A 22 fejezetre tagolt munka belső arányai, hangsúlyai, értékítéletei néha vitára adnak okot. A szerzők érezhetően idegenkednek a jazz kísérletező, szélsőséges megnyilvánulásaitól, ízlésükhöz a műfaj fő áramának tekintett melodikus, improvizációkban kicsúcsosodó középutas (main stream) vonulat áll közel; olyannyira, hogy a történeti rész zárásaként külön fejezetet szentelnek ennek a játékmódnak. Olyan zene esetében, amelyben a rögtönzés, a pillanatnyiság meghatározó szerepet játszik, és amellyel szemben rendre az újat alkotás kívánalma fogalmazódik meg, ez a megközelítés egyértelműen konzervatívnak nevezhető. A büszkén vállalt álláspont kellő szakmai megalapozottsággal indokolható volna, ha az érvelés súlyát nem csökkentenék fogalmi zavarok, ténybeli pontatlanságok és – a sokszor élvezetes, plasztikus nyelvezet ellenére – fésületlen mondatok, magyartalan szófordulatok. Valamiféle sietség érhető tetten a szöveg megformálásában, mintha a szerzők nem olvasták volna el egymás előző bekezdéseit; gyakoriak az átfedések, az ismétlődések. Kétségtelenül nehéz egyes kifejezések magyar megfelelőjét megtalálni, de a „cutting contest” gyakorlatát mészárlóversenynek (zenei párbajról van szó), a straight ahead előadási gyakorlatot (középutas jazz) egyenesen előretörő zenének, a drive-ot (lendület, tempó, húzás) meghajtásnak fordítani elhibázott vállalkozás.
A jazz történetét évtizedeken át beárnyékolta a faji szegregáció; erről szólva bizonytalanság mutatkozik a „néger” a „fekete” és az afro-amerikai” szavak használatában. S ha már ez a téma: érthetetlen, miért történik említés egyes előadók zsidó származásáról, miközben mások hátteréről nem esik szó; mint ahogy aránytévesztés az európai jazz néhány jellegzetes előadójára kitekintő, Zipernovszky Kornél által írt zárófejezetben a náci uralom időszakának és a hányatott életű, de jazztörténeti szempontból jelentéktelen Eddie Rosner tevékenységének szentelt terjedelem is.
Mélyrehatóbb szerkesztői beavatkozás elejét vehette volna a kifogásoknak, és akkor fenntartás nélkül ajánlhatnánk a szándékaiban méltánylandó, zenei példatárával kalauzként szolgáló, megvalósításában fenntartásokra okot adó könyvet a jazz-zenével ismerkedni kívánó olvasók figyelmébe.
(Kerekes György-Pallai Péter: A jazz évszázada. Fidelio Média Kft. Budapest, 7900 Ft.)
(Magyar Nemzet, 2016)