Tzumo: Hungarian Folk Songs

Voltak előzmények. Garay Attila, Pege Aladár már a ’60-as években játszott magyar népdalokat, feldolgozásaik azonban a témára rögtönzött jazz-szólók keretein belül maradtak. A ’70-es években iskolát teremtett Szabados György, aki Bartók nyomdokain haladva, a népzenéből és a magyar zeneiségből kiindulva, magas rendű improvizatív zenét hozott létre. Szakcsi Lakatos Béla, mielőtt a cigány jazz létrehozására adta a fejét, Virágom, virágom címmel magyar népdalfeldolgozásokat jelentett meg. Az irányzat autentikus képviselője, Dresch Mihály természetes módon egyesíti magában a kétféle zenei világot. És most új lemezén Tzumo, alias Oláh Árpád, a legrangosabb amerikai intézményekben nevelkedett zongorista is a magyar zenei örökséghez fordul. Alázatosan. Nem a hangszeres tudást, nem a formaalkotó, improvizációkban kiteljesedő képességet állítja előtérbe: minden pillanatát a zenei matériához fűződő bensőséges viszony hatja át. Tizenegy, két-három perces szám, jó félórányi anyag; ennél szikárabb CD aligha készül napjainkban. Vannak ismert (Tavaszi szél, Által mennék én a Tiszán), de akadnak ritkán hallható dalok is (Szegény legény, Fehér fuszulyka virág). A témák a maguk tiszta egyszerűségében hangzanak fel, a jazz inkább a harmonizációban, a kiejtésben jelenik meg. Lenyűgöző, hogy a pentatónia milyen szervesen vált jazzes hangzásba. Néha kívánnánk is, hogy a két kéz jobban szabadjára engedje magát, de a rövid rögtönzések vagy variációsorok után mindig visszatérnek az időközben más összefüggésbe helyezett dallamokhoz. Kevés hang, puha billentés, teljes azonosulás, érzelmi gazdagság: harmónia, őszinteség és szeretet sugárzik Tzumo játékából. Ritka kincs manapság a földön.

* * * * *

(Gramofon, 2016)