Egy legenda a saját árnyékában (John McLaughlin)

Múltidéző zenével aratott sikert Budapesten John McLaughlin, a jazz-rock úttörője

Vannak kiváló zenészek, és vannak iránymutató, stílusteremtő muzsikusok a jazzben. Előbbiek százasával szerepelnek a lexikonokban, utóbbiak száma néhány tucatnyira tehető. A napokban Budapesten koncertezett John McLaughlin angol gitárost az 1970-es évek elején alakított Mahavishnu zenekarával a jazz-rock úttörői között tartja számon a jazztörténet.

A változás szele persze akkor a levegőben volt. Az 1969-ben Amerikába költözött muzsikus neve a jazz világában Tony Williams dobos új hangzásokat hozó Lifetime együttesében, még inkább Miles Davis fúzióba váltó zenéjének kovácsolójaként többek között az In a Silent Way és a mérföldkőként számon tartott Bitches Brew lemezeken vált ismertté. A Mahavishnu Orchestra összetett, a jazz és a blues jegyeit keleti és indiai elemekkel vegyítő, technikailag virtuóz zenéje más jellegű, de hasonlóan forradalmi fejlemények jele volt.

A ma 75 éves McLaughlin eseményekben gazdag pályája bővelkedett fordulatokban. A dübörgő elektromos hangzás éles kontrasztjaként indiai zenészekkel hívta létre a keleti és nyugati zenei kultúrákat ötvöző akusztikus Shakti együttest, majd az 1980-as években Al DiMeolával és Paco De Luciával formált, a latin zene világában gyökerező gitártrióval aratott világszerte nagy sikereket. Játékát rendre újabb keretbe illesztette, zenéjében visszatérően hol a jazz-, hol a rock-, hol az indiai hatások váltak meghatározóvá. Utolsó, 4th Dimension elnevezésű kvartettjével 2007-ben mutatkozott be; ezzel lépett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára.

A nagyszámú, vélhetően a ’70-es évek legendás gitárosára kíváncsi közönség nem csalódott az összeszokott csapat előadásában. A műsor gerincét a Mahavishnu lemezeiről ismert szerzemények tették ki, de elhangzottak az időközben elhunyt indiai és spanyol muzsikustársak emléke előtt stílszerűen tisztelgő darabok is. A nagy ívű, keleties témák, amelyeket a klasszikussá vált albumokon (Birds of Fire, Inner Mounting Flame) gitár és hegedű vezetett fel, ezúttal a billentyűs játékosként és ütőhangszeresként is jeleskedő Gery Husband közreműködésével szólaltak meg. A nemzetközi együttes ritmusszekcióját az öthúros basszusgitáron játszó Etienne Mbappé és a dobok mögött ülő Ranjit Barot alkotta; utóbbi hangsúlyos jelenléte révén az indiai zene rendhagyóan tagolt ritmusai jelentős szerephez jutottak az esten.

McLaughlin gitárjátéka mit sem változott az idők során: az eredeti torzított hangszínt idéző, szédületesen gyors futamaival bemutatta, kibontotta, értelmezte a témákat. Zenéje, amely annak idején elementáris erejével és újszerű hangzásával milliókra gyakorolt felvillanyozó hatást, ma már természetesen másként szól: kifinomultabb eszközökkel, az ütőhangszerek és az komplex ritmusok szerepét kiemelve új környezetbe helyezi az adott korhoz kötődő darabokat. A siker nem maradt el, ováció és perceken át tartó ünneplés köszöntötte a búcsúzó legendát. John McLaughlin életművével és a koncerten nyújtott teljesítményével is rászolgált rajongói szeretetére.

(Magyar Nemzet)