Bor és jazz a debreceni Békás-tónál

(Minden kornak megvan a maga divatja. 1950-ben a lefüggönyözött fekete autók, 1960-ban az orkánkabátok, 1970-ben az útlevelek, 1990-ben a Gorenje hűtők, 2000-ben a mobiltelefonok hódítottak, ma a gasztrofesztiválok idejét éljük. Szép új világ, sokaknak van mit enni és inni. A korszellem mesterszakácsai persze tisztában vannak azzal, hogy a kulináris élvezetekhez szellemi táplálékot is célszerű társítani, mert nem lehet egész napot ugyanazzal a libacombbal tölteni. Szinte sistereg az ország levegője a sok kezdeményezéstől; alig akad olyan, magára valamit is adó település vagy szervezet, amelyik a hagyományőrzés és -teremtés jegyében ne iparkodna előrukkolni egyedi élményt ígérő, országos médiafigyelemre aspiráló rendezvénnyel.)

Horváth Cintia énekel

A bor és a jazz házasítása nem új keletű, alighanem Balatonbogláron csendültek össze először a poharak és a húrok, hogy aztán magáévá tegye az ötletet Etyek, Tök, Veszprém, Buda és még ki tudja, hány helyszín. Mint teszi ezt harmadik a nem kifejezetten bortermelő hagyományairól ismert Debrecen is, ahol nem a kreatív agyműködés, hanem kényszerhelyzet következménye a két „műfaj” találkozása. A város ugyanis beszüntette az egykoron nemzetközi hírű és jelentőségű jazznapok kiemelt támogatását, a nagyrendezvényekért felelős Főnix Kft. pedig kármentésként a népszerű borkarnevállal vonta össze a vonzerejét vesztő jazzfesztivált.

Népzenei, világzenei és jazzkoncertek addig is kísérőprogramjai voltak a borünnepnek, a váltás azonban egyértelműen a jazzt állította a kínálat tengelyébe. Szemben a nevükben ugyanezt a szót viselő, a közönséget leginkább popelőadókkal csábító rendezvényekkel, itt valódi jazzt játszó muzsikusok lépnek a színpadokra, mégpedig imponáló nagyságrendben és minőségben. Idén augusztus 3-6. között 18 borvidék 76 borászata, 12 ország képviseletében 44 koncerten 179 jazz-zenész mutatkozott be a Nagyerdőn, ami nemcsak a borok, hanem a jazz szempontjából is rekordnak tekinthető. A felújított Békás tavat ölelő hangulatos parkban esténként ezrek cirkuláltak, kóstolgatták a kvalitásos borokat, a lacipecsenyés, kézműves sajt- és édességbódék ínycsiklandozó harapnivalóit, és közben hallgatták a jazz széles spektrumát képviselő zenéket.

A 80 éves Berkes Balázs, a fesztivál kiemelt művésze

A bor és a jazz tehát édes testvérekként szerepelnek a plakátokon, a jazz kedvelőinek azonban csak az egyik szeme nevet. Fájlalják, hogy ez a zene elveszítette önálló megjelenési lehetőségét, és vonuló tömegek zajában, korlátozott művészi feltételek között – az akusztikus zongorát például elektromos hangszerek helyettesítették – kell az érdeklődők kegyeit keresnie. De örülhetnek annak, hogy a jazz továbbra is kiemelt helyet kap Debrecen kulturális kínálatában, s a tó körül elhelyezett három színpadon azok is szembesülnek vele, akik a bor és az esemény miatt töltik itt az estét. A kor szelleméből következő árukapcsolás ez, amellyel, tegyük hozzá tapasztalati úton, mindkét fél jól járt. Belépődíj nincs, a környezet pazar, a rendezés körültekintő, a gasztronómiai és zenei kínálat igényes – minőségi esemény ez, tömérdek ember békés, örömteli gyülekezete.

Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla

(Viszály persze még testvérek között is akadhat, és hát kettőn áll a vásár. A kereskedők a jó körülmények és az igényes közönség miatt szívesen jönnek, miközben szóvá teszik a magas bérleti díjakat, a borászatok és a fellépők nagy számát, ami mérsékli a bevételt. De azért „nem panaszkodhatunk”. Tény, hogy a délutáni tikkasztó hőségben alig lézengtek érdeklődők a standok és a színpadok előtt, a tömeg este nyolc után kezdett áramlani. Következtetés: ha később kezdődnének a koncertek, kevesebb muzsikusra volna szükség, ami csökkenthetné a bérleti díjakat és a borászatok számát – és így, körbe-körbe, mint a megrögzött jazzrajongók a színpadok között.)

Mert volt mit hallgatni. A 44 koncerten felvonult a magyar jazz apraja nagyja, bizonyítva a műfaj sokszínűségét és életerejét. És már külföldi előadók meghívására is futotta. Mindenki találhatott kedvére valót, esténként mindennek akadt figyelmes közönsége. Csak egy olyan, a jazz kiteljesedését és a fesztiváljelleget erősítő, csendes(ebb) helyen felállítandó sátor hiányzik még, ahol a művészi igényű, kísérletező, elmélyült figyelmet igénylő irányzatok is helyet kapnának – a tántoríthatatlan jazzkedvelők örömére. 

(Magyar Nemzet, 2017 - a zárójeles bekezdések kimaradtak a lapból)